Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1940
12 tcsen igénybe veszi a tankönyv anyagának megtaníttatása, vagyis az önálló alkotást megelőző szükségszerű alapvetés. Azzal ugyanis számolnunk kell, hogy a rendelkezésünkre álló idő megszabott, s éppen az a kérdés, hogy mi módon tudjuk ezt az aránylag nem sok időt a leggyümölcsözőbb módon kihasználni: Vájjon úgy, hogy megismerjük nagy általánosságban az anyagot, amint ezt a tankönyv lehetővé teszi, vagy pedig ehelyett mindjárt hozzá fogunk az alkotó szellemű problémafeldolgozáshoz? Mert hogy egyszerre mind a kettő nem lehetséges, az világos mindazok előtt, akik tapasztalták, hogy a tankönyv anyagának becsületes elvégzése magában véve is mennyi munkát ad tanárnak és tanulónak egyaránt. Túlterhelés nélkül írásbeli, „önálló, alkotó“ munkát a tanulótól csak az esetben kívánhatunk, ha a tankönyv anyagának elvégzését többé-kevésbé mellőzzük. Tételezzük fel, hogy a tanár a modern nevelési elvek híve, s ezt az utóbbi utat választja. Mi az eredmény ebben az esetben? A történelmi tárgyak esetében a tanuló úgy jár el, hogy elolvas egynéhány történelmi munkát, s ezekből összeszövi a maga „önálló“ dolgozatát. De vájjon önálló-e ez a dolgozat? A tanuló már így is másodkézből vett adatokat dolgoz fel, mert hiszen az eredeti forrásmunkákig nem jut el, és nem is juthat el, mivel ezek megértésére legtöbb esetben nem képes. Ezeket a másodkézből vett, tehát már történetíróktól feldolgozott adatokat, kellő tudás és tájékozottság nélkül úgy-ahogy összeszövi, a nélkül, hogy ehhez az összeillesztés munkáján kívül bármit is hozzátenne, vagy tehetne. És ez még a szerencsésebbik eset, mert ha tesz, azt rendszerint kellő tudás és alap nélkül teszi, tehát felületes munkát végez, miközben az önálló alkotás csalóka illuzójába ringatja magát. Az iskolai pályatételek eredménye eléggé mutatja, hogy még felső osztályú, törekvő és igen gyakran tehetséges tanulók is mennyire képtelenek másra, mint nehány hol jól, hol rosszul összeválogatott történelmi munka anyagának tőbbé-kevésbé krítikátlan, vagy helytelen kritikájú összetűzésére. És ez természetes is, mert az önálló alkotás első feltétele a tudás, amelyet előbb a fiatal korban túlnyomóan befogadó munkával kell megszereznünk. Előbb mások kezét kell megfognunk, s csak azután járhatunk saját lábunkon. Ez a természet rendje. Az irodalomtörténet tanításánál látszólag kedvezőbb a helyzet. Itt ugyanis a tanulók némileg előnyösebb helyzetben vannak, mert az írók alkotásait közvetlenül tanulmányozhatják, míg az emberiség történeténél kénytelenek forrástanulmányok helyett, történetírók műveinek elolvasásával megelégedni, a valóságtól
