Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1939

23 Iskolánk múltja. Nyíregyháza alig volt még 50 éves település, amik,or lakói már szükségét érezték annak, hogy fiaiknak az elemi iskolai mű­veltséget meghaladó értelmi nevelést adjanak, így született meg 1806-ban a nyíregyházi ev. egyháztanács elhatározásából az a „professori iskola", amely a serdültebb ifjúságot, — tiszta, józan, protestáns szellemben nevelve, — a magasabbfokú, tudományos kiképeztetésre készítette elő. 45 éven át működött ez a latin iskola, amely tanítási anyagá­ban alig volt magasabbfokú az elemi iskola legmagasabb osztályá­nál, de igen jó alkalmat nyújtott a latin nyelv elsajátítására. 1851-ben, az akkori osztrák uralom nyomása alatt, ez az iskola, mint önálló fokozat, megszűnt és összeolvadt az elemi iskola felső fiúosztályával. A magasabbfokú isk,ola felállítása azonban csakhamar közös óhajtása lett Nyíregyháza város egész értelmiségének. Többévi huza-vona után a nyíregyházi ev. egyházközség szánta rá magát, hogy a maga erejéből gimnáziumot szervez és annak I. osztályát 1861. szeptemberében meg is nyitotta. Ez az év tehát a mai gimnáziumunk születési éve. Az elindítás tehát megtörtént 1861-ben. De, hogy az új gim­názium tovább is haladhatott, fejlődhetett és megerősödhetett, az örök érdeme marad Nyíregyháza város akkori, bölcsen előrelátó, hazafias érzelmű képviselőtestületének. Ez a városi képviselőtes­tület létesített az új gimnázium fennartására egy 100.000 forintos alapítványt és ennek a kamatából, meg a város sok lelkes polgárá­nak adományából sikerült négy év alatt a gimnáziumot négy­osztályú algimnáziummá fejleszteni, A további fejlesztést anyagi nehézségek akasztották meg, úgyhogy az V. oszály csak 1872-ben, a VI. osztály 1875-ben nyílt meg és újabb 10 év elmúlta után, 1886-ban nyílt meg a VII. és 1887-ben a VIII. osztály. Azóta teljes, nyolcosztályú az iskola.

Next

/
Thumbnails
Contents