Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1936
tokában igyekszik az irodalmi alkotásokat elbírálni, s tőle telhe- tőleg jó stilisztává vagy szónokká, sőt olykor költővé is válni. 5. A dedukció uralkodó szerepe magyarázza meg részben a régi iskola élettől idegen, absztrakt szellemét. A gondolkodás e módja ugyanis nem a tényekből, az érzékszerveinken át belénk ömlő konkrét világból, hanem egy elvont igazságból indul ki. A deduktív tanítási mód az elmét a konkrétumok világától elvonja, s nem törődve azzal, hogy a gyermeki lélek — legalább is bizonyos korig — semmitől sem irtózik annyira, mint az absztrakciótól, azt az elvont gondolkodás útjára kényszeríti. Ennek a szellemnek volt az eredménye a túlzott grammatizálás, a gyakori mondatelemzés, aminek gyönyöreit a tanulók már az elemi iskolában megismerték. A középiskolában pedig olyan elvont rendszereket, mint pl. a Linnéé, könyvnéikül kellett megtanulni. Sőt olyan tapasztalati tárgyakat is, mint pl. a kémia, fizika szinte kizárólag az elvont gondolkodás segítségével kellett a tanulónak megérteni, mert hiszen kísérletezésre sohasem nyilt alkalma, sőt még a tanár kísérleteinek megtekintésére se valami gyakran. Ha azután később a véletlen sodra pl. egy villany telepre vitte, ott nem sokkal mozgott otthonosabban, minden fizikai tanulmánya ellenére sem, mint az, aki sohasem járt középiskolába. 6. Az egyéniség kifejlődését ez az iskola épúgy gátolta, mint maga a rendi társadalom. A készen kapott, s lehetőleg minden tanulótól azonos formában megrögzített ismeretek tömege már magában véve is uniformizálólag hatott. Az iskolában uralkodó verbálizmus csak az emlékezetre támaszkodott, az ítélőképességet, az egyéniség igazi alapját alig foglalkoztatta. A deduktív következtetési mód pedig a gondolkodó elmét nem engedte az alaptételek határain túljutni. Végül az az eljárás, hogy az absztrakt megelőzte, vagy helyettesítette a konkrétumot, elvonta az elmét az érzékeltető világ megtermékenyítő érintéseitől. A régi iskola ennek megfelelőleg nemcsak az egyes tanuló egyéniségével nem törődött, hanem általában a gyermeki egyéniség sajátos vonásaival sem. A gyermekben a felnőtt tökéletlen formáját látta, s ezért igyekezett lehetőleg mielőbb a felnőttek lelki uniformisát reá kényszeríteni. A régi iskola tehát nem a szubjektumból, a gyermeki lélekből s a kibontakozó lélek legszembetűnőbb vonásából, az érdeklődésből indult ki, s nem ehhez mérte a tananyagot, hanem az objektumot, a tananyagot vette kiindulási pontul, ,s ezt kényszerítette a maga nem mindig humánus eszközeivel a gyerekre. Ezt az eljárást egyébként a társadalom szerkezetén kívül az eredendő bűn tana is alátámasztotta. E tan szerint 17 2