Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1935
együtt mi magyar hazánkat. Ma hajtsuk meg fejünket e szürke hős előtt, ki elment, mikor kellett katonamundérban vért áldozni a honért, ki ott áll az adófizetésével a hivatalok márványasztalánál § ott jár a barázdát melegen kihasító ekéje nyomában. Addig áll az iskola, míg a nyíri homok ilyen embereket termel és nevel. * 1 Ma, az Alma Mater, a mi iskolánk kettős ünnepén emlékezzünk a régi zászlóról. Hová lett? Mint vércse körmök közé került galamb széttépődött s ma még foszlányai sincsenek- Eltűnt, mint egy más világ boldog lakója, az a mesebeli tündér, ki csak addig jár itt, míg a tisztaság és békesség alkalmassá teszi a keményrögű földet tündérfogadásra, angyal járásra. Emlékezzünk! Mikor az évzáró ünnepen kinyílt szép virágként, aláhullott nehéz selyme, rajta cser- és babérlevelekből arannyal hímzett koszorú ölelte körül a felírást: ,,A nyíregyházi ág. h. ev. főgimnázium ifjúsága 1867.'“ Másik oldalán a magyar szent Korona és Nyíregyháza címere s e bibliai hely: Péld. in. i„ 4. „Fiam, az én tanításomról el ne feledkezzél és az én paran- csolatimat megőrizze a te elméd .. . így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt“. Eltűnt a régi zászló. De nem! Nézzétek, visszajött. Feltámadt, mint ahogy feltámad új reggelen a tegnap leáldozott nap, mint ahogy visszatér a fecske ősszel elhagyott fészkére s a tavalyi ágakon ismét lomb sarjad, gyümölcs érik, mint ahogy ez a méltatlan sors és gonosz hátravettetés keresztjére feszített nemzet is feltámad. Légy üdvöz megifjúlt, újjászületett régi zászlónk! Honnan jöttél? Az Ég küldött-e, hogy veled és benned a te ékes színeiddel üzenje ennek a nemzetnek: Van, lesz piros élete, fehér békéje, zöld reménye? Honnan jöttél? Hősvértől pirosult gyásztérről, a mi dicsőséges harcainknak, magyar leányok fehér álmaiból, oltárok térítőiből s a dús magyar rónák zöld füves térségeinek a végtelenségéből? Mi van benned, hogy mikor reád pillantunk, megdobban a szívünk, élénkebben pezsdül ereinkben a vér s gyönyörű látomássorok vonulnak el szemeink előtt; mintha lódingos kurucok vonulnának, mintha vörös sapkás kurucok szuronyai villannának, mintha a seregek lelke szállna belénk s halljuk a bűvös szót, melytől a haldokló is felemelkedik, az elbukott is talpra szökken, azt a szót, melyben benne van a nemzet élniakarása, dacos szembeszállása végzetével, bírókra kiállása a poklok hadaival, azt a szót, melyet ma Isten kiált a magasból felénk: „előre.“ Nincs megállás, mert 78
