Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1935
79 aki megáll, már lemarad, nincs tétovázás: minden elveszhet, minden megrendülhet, de csak — előre! Előre! Halljátok nyíregyházi diákok? Az Alma Mater, a régi iskola üzenete ez: Előre. Mi vagy? Miniszter vagy órabéres munkás, beérkezett, arrivált nagyság, vagy egy a sok-sok elsodort ember közül, hallod az alma mater üzenetét: előre! A nyíregyházi diákból lett művész, midőn már már elcsügged lelke, melyet lázba ejtett az örök harmónia igézete, az író, midőn sorokat szór a fakó papirosra s beléjük hinti, mint barázdába a magot, a szíve vér- csöppjeit, a lelkének egy-egy szikráját, hogy azzal hódítson az élet nagy harcterén bármily jelentéktelen pozíciót betöltő bajtársunk, ki a harcban már már csüggedsz, mert a gond,'ez a nagy birkózó Herakles földre sújtott s oly nehéz kezdeni, újra neki feszülni az emésztő tusának, hallod, látod, íöléd hajlik az alma mater fehér szelleme s megcsókolja lázas homlokodat: ,,Csak előre, édes fiam“. Minket egybeölel, összeköt az iskolánk lelke. Mi úgy nézünk reátok mai tanárok és diákok, mint a mi fiatalabb testvéreinkre, kik utánunk jöttetek, de mi a ti s ti a mi testvéreink vagytok, egy az édesanyánk: ez az iskola. Nekünk ez iskola leikével kell átible- tődnünk s azt a leckét, amit minden időben felad ez az iskola, soha nem szabad felednünk, mert ez a lecke az áldozatra mindig kész hazaszeretet és a cselekvő, az Isten dicsőségét emberszeretettel szolgáló hit. Ebből a leckéből mindannyíunknak egyesre kell felelnünk. Jönnek utánunk más diákok, a régi padokba mások telepednek, a régi leckét mások fogják tanulni, a Talpra magyart mások fogják szavalni, de mi itt leszünk. Itt leszünk s a jövő nyíregyházi diákok lelkét összekötjük a múlt nyíregyházi diákságának leikével. Ott leszünk a kis diákkal, ki éppen úgy, mint mi egykoron, a frissen festett padokban nézegeti majd friss kötésű könyveit s repeső szívvel hallgatja az órakezdést jelentő iskolaharangot. . ., ott leszünk a dolgozatíró diákunokáinkkal, kik, mint mi is egykoron, megkísértetnek, fölébe hajiunk s a mi egykori tanárunk szemrehányó, édes-nehéz tekintetével fogjuk megállítani: „sohase a dolog könnyebb végét, de mindig a becsület, fiam“ . .., ott leszünk a bizonyítványát könnyes szemmel nézegető kis testvérünkkel, ki remegve, ingadozva indul hazafelé: „csak előre, fel a fejjel, fiam“ . . ., ott leszünk az érett ifjúsággal, amint kilépnek az iskolakapun, átöleljük őket, csak előre, előre fiúk, úgy induljatok neki a gyönyörű életharcnak, hogy mindig tudjátok: a méh
