Evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1934
11 Mindezt csak példaként említem fel. De ez mutatja, hogy vannak lehetőségek és módok az intellektuális cselekvő oktatás feltételeinek megvalósítására. Miért ne lehetne a vidéki középiskoláknak jelentékeny szerepet adni e téren épen a népművészetek és népi műveltség emlékei tervszerű megismeréséhez, ápolásához és fenntartásához? S emellett számtalan kulturérték komoly és mély, cselekvő megismerésében és ápolásában feladatot adni a gyermeknek, amivel nemzeti kultúránkat gazdagíthatnánk és szeretetet ápolhatnánk gyermekben és serdülőben egyaránt. Ismerjék meg azt a várost, falut, megyét, táját, földjét, embereit, műveltségűket, szokásaikat és gondolkozásukat, ahol élnek, a saját szemükkel és saját tapasztalataikkal. Érdeklő' désüket tereljük oly irányba, ami nemcsak egyéni értéket ad tevékenységüknek, hanem aminek eredményeit nemzeti szempontból is értékesíthetjük. A városi gyermeket állítsuk olyan feladatok elé, mint a város külső és belső képének megismerése: a város kulturális helyzetrajzából kiindulva, önálló kutatás alapján megismerni a város viszonyait minden szempontból, s ezt a többi városhoz is viszonyítani. A falusi gyermeket pedig hívjuk fel arra, hogy saját faluját és környékét igyekezzék ugyanilyen szempontból feldolgozni: a falu népi értékeit (költészet, iparművészet, stb.) összegyűjteni. Maguk fogják felismerni már a további feladatokat, amelyek végsőkép mégis az öntudatos magyar társadalom kialakulásához fognak vezetni. Gondoljuk meg, hogy mindennek feldolgozása csakis az ifjúságtól várható, s ha őket ennek megismerésébe és szeretetébe .bele nem vezetjük, örökre elvesznek ezek az értékek számunkra s a jövendő számára is. A gyűjtéseket kiállítások keretében és évközben az osztályok falára kifüggesztve megismertethetjük minden tanulóval, amellett, hogy az évvégi jutalomdijakat is elsősorban épen a gyűjtésben kiváló munkát végzettek közt lehetne szétosztani. Természetesen mindamellett minden tárgy keretében, a tanítási órán, a gyűjtéseket közkinccsé is lehetne tenni. Nagy szerep vár az önképzőkörökre is, amelyek csekély kivétellel a dilettantizmusunk nevelőotthonai. Németh Lászlónak, a Tanú szerkesztőjének és Vajthó Lászlónak, a mindig mélyen látó pedagógusnak, két kitűnő ötletét vetítem csak most papírra, s állítom oda, mint az önképzőkörök mai legfőbb feladatait: Az egyik az öntevékenységet és komoly elmélyülést szolgálja s célja az, hogy a magyar és világirodalom jeles müveivel megismertesse a növendékeket.
