Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1931

19

révei nincs tisztában, azt egyértelműnek veszi a szótári jelentéssel, vagy legjobb esetben sejti, hogy van valami eltolódás a kettő között, de hogy a szótárban talált jelentésen túl merre, meddig terjed az idegen szó fogalmi köre, arról már sejtelme sincs, holott a nyelvnek éppen ebben, a mi anyanyelvűnktől különböző, a tanulótól meg nem értett s le nem fordítható részében van az, ami az illető nyelvre jellegzetes. A tanuló tehát hosszas küzködés eredményeképen sem kap többet, .mintha fordítást olvasott volna. Arról ugyanis szó sem lehet, hogy a nyelv szellemébe behatoljon, mert ahhoz nem 50—60 oldal, hanem — és itt nem szólok a nyelvzsenikről — legalább egypár ezer oldal elolvasása szükséges. Amíg valaki csak akkor érti meg a szöveget, ha lefordítja, addig nem érti teljesen; amikor már teljesen megérti, akkor már nincs szüksége lefordításra. Ilyenkor olvasás közben eszünkbe se jut anyanyelvűnk.

Nyilvánvaló, hogy a tanuló sohasem éri el ezt a fokot a klasz- szikus nyelvekben s ezzel elveszti jelentőségét mindaz a sok szép és jó, amit az eredetiben való olvasással kapcsolatban hallunk. Schopenhauer már a múlt század közepe táján Így fakad ki: „Hogy tanulja meg a tanuló a latint, ha az anyanyelv őnagysága állandóan közbebeszél. Ezért volt jó ez az öreg szabály : in schola nihil nisi latiné. Hogy a tanár nem tud könnyen latinul írni, a tanuló nem tudja azt könnyen olvasni, ebben van a dolog humoros oldala. Lustaság és ennek leánya a tudatlanság rejtőznek emögött, semmi más. Szégyen!“11 Ne áltassuk magunkat, mi e téren mindig hátrább álltunk, mint a németek s a helyzet a műit század közepe óta csak rosszabbodott.

Ha a nyelvtanítás eredménytelenségére hivatkozunk, akkor a klasz- szikusok rendszerint azzal érvelnek, hogy az eredmény a modern nyelvekben sem jobb. Guyau például igy ijesztgeti honfitársait: „Hét, vagy nyolc évi gimnáziumi tanulmány után, ami mindig szükséges lesz a teljes neveléshez, a latin és görög helyett, a németből, vagy az angolból látjátok ugyanazt a tudatlanságot megjelenni“. A tapasztalat ugyan azt mutatja, hogy a modern nyelvekből elért eredmény határozottan nagyobb, de ha arra az álláspontra helyezkedüuk is, hogy az eredmény mind a kettőből egyformán csekély, úgy még mindig fennmarad a modernek javára egy igen nagy különbség, az t. i., hogy amíg a klasz- szikus nyelveket az élet szépen elfeledteti velünk, addig a moderneket valósággal reánk kényszeríti. Az a csekély tudás tehát, amit a középiskolában szereztünk, nem megy veszendőbe, hanem igen gyakran a továbbhaladáshoz alapul szolgál.

Miután igy szétfosziott a nyelv szellemébe való behatolásnak, a közvetlen megismerésen nyugvó irodalmi élvezetnek annyira tetszetős föltevése, lássuk, hogy nem jelent-e valami előnyt a klasszikusokból

2*