Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnázium, Nyíregyháza, 1931
20 való fordítás önmagában véve, mint értelmi művelet. Igennel kell válaszolnunk, mert a nyers, szószerinti fordításnak szabatos és magyaros fordítássá való átalakítása, tanári ellenőrzés mellett határozottan előnyös hatású s hozzájárul nyelvünk sajátos szellemének megértéséhez. Ez az alapja annak a goethei mondásnak, hogy saját anyanyelvűnket akkor tanuljuk meg igazán, midőn idegen nyelvet tanulunk. Contraria iuxta posita magis elucescunt. Ezt a szolgálatot azonban nagyjából a modern nyelvek is megteszik. A német talán panaszkodhatok, hogy a vele rokon angol kevésbbé felel meg e célra, de nekünk magyaroknak igazán nincs okunk panaszra, mert a mi finn-ugor eredetű nyelvünk szerkezetileg majdnem olyan távol áll a modernektől, mint a klasszikusoktól és ha az ellentétek talán kevésbbé élesek is, a fordítás szellemi tornájára még mindig van bőven alkalom. Különben sem szabad a fordítás e jelentőségét túloznunk, mert például a görögök a nyelv kiváló művészei voltak anélkül, hogy az idegenből való fordítás előnyeit, vagy a nyelvtan formális képző erejét valaha is ismerték volna. A leányiskolákban tudvalevőleg szintén csekély tér nyílik a klasszikusokból való fordításra, még sem tapasztaljuk, hogy a női nem beszédkészsége emiatt csorbát szenvedne. Megjegyezhetjük még, hogy a fordítás nemcsak előnyös, hanem káros hatású is lehet, mert a tanuló éppen a fordítás útján sok idegenszerűséget is szívhat magába. Elérkeztünk az utolsó ponthoz, a klasszikusok jellemformáló jelentőségéhez. Figyelmen kívül hagyva azt a sokat vitatott problémát, hogy a jellem egyáltalában nevelhető-e, helyezkedjünk arra az itt egyedül lehetséges álláspontra, hogy valóban nevelhető. A görög és római történelem valóban rendkívül gazdag a katonai és polgári erények kiváló képviselőiben, akik minden időben példaképül szolgálhatnak az ifjúság előtt, azonban ezekkel csak igen kis mértékben ismerkedhetik meg a tanuló a klasszikusok olvasása nyomán. Az ókorra vonatkozó ismereteink legnagyobb részét a történelem, vagy a klasszika filológia tanárainak magyar nyelvű magyarázata, tehát anyanyelvűnk útján szereztük meg. Ha a diák csak annyit tudna az ókorról, amennyit a klasszikusok eredetiben való olvasása alapján szerzett meg, akkor ez a tudás rendkívül hézagos és mindenképen elégtelen lenne. És még az a kevés is, ami igy beférkőzik az agyba, a fordítások kellemetlen grammatikai tortúráján keresztül jutva oda, nem kapcsolódik össze azzal a spontán, jellemformáló lelkesedéssel, amit az anyanyelvvel való fáradság nélküli olvasás vált ki, amidőn nem leckékké szétforgácsolva, hanem egyszerre lepi meg az ifjú lelkét a múlt emlékeinek nagysága. A szárnyalni vágyó ifjú leiket a szövegelemzés állandóan visszarántja a grammatikai formák közé. Nem érvekre, hanem csak a józan észre appellálok akkor, amidőn azt mondom, hogy e téren a jó foiditások olvasása és alapos történeti
