Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnáziummá átalakuló Főgimnázium, Nyíregyháza, 1927

Hitvány kecskebakért szomorú] átékhoz az író Pőre szatircsapatot hurcolt színpadra idővel,

S méltóság mellett nyersebb tréfákat is űzött,

Mert ez a csábító újdonság tudta lekötni A szent áldozaton zabolátlan mámora nézőt.

Nem szabad ám a szatirdrámába se annyira vinni A komolyat váltó csípős nyelvet meg a tréfát,

Hogy mikor isten, vagy valamely hős lép fel a színre, Akin előbb ragyogott az arany- s bíborbeli pompa, Most piszkos csapszék alacsony nyelvére fajuljon, Vagy, ha kerüli a port, felhők közt járjon az égben.

A szomorújáték dévajságot ne daráljon ;

Mint valamely tisztes matróna az ünnepi táncban Arcátlan szatirok közt is megtartsa szemérmét.

Én, ha szatirdrámát írnék, Pisók, kikerülném A csupa pongyola szót s illetlen tárgyú beszédet,

S nem tudnék a komoly hangtól oly messzire esni,

Hogy mindegy legyen az, Davus szól-é, vagy a szajh Pythias, aki Sinon pénzét ügyesen kicsikarta,

Vagy Silenus, a kis Bacchus nevelője, cselédje. Nyelvemet ismeretes szókból alakitva, akárki Bízva utánozná, de vesződve se érne nyomomba. Annyira nagy becse van fűzésnek s elhelyezésnek, Annyira többet is ér a szokott mindennapi nyelvnél. Akit az erdőből hoztál színpadra, a faunus,

Más, mint útszélen, piacon nőtt városi ifjú ;

Épen ezért se csiszolt, ékes nyelven ne beszéljen, Sem mocskos szájjal trágárságot ne böfögjön ; Megbotránkoznék a nemes, jómódú lovagrend,

S azt, aminek tapsol borsóra, dióra szokott nép,

Nem veszi jónéven s nem tiszteli szép koszorúval.

Eg>' rövid, egy hosszú szótagból támad a jambus, Gyors láb ez, s mihamar növekedvén három ütemre, Bár hatszor lüktet, trimeter iambus névén ismert. Végig egyenlő volt eleintén; ám nem is oly rég,

Hogy meglassúdjék s nyomatékkai jusson a fülbe, Két hosszú tagból állót fogadott örökébe,

Szívesen eltűrvén ; de csak addig tart a barátság, Hogy páros helyeken megtartja jogát. Szabadabban Lejt a mi Acciusunk sokat emlegetett trimeter je,