Államilag segélyezett evangélikus Kossuth Lajos-Reálgimnáziummá átalakuló Főgimnázium, Nyíregyháza, 1926
Moravszky Ferenc. Legyen e pár sor keresettség nélkül egyszerű méltatója Moravszky Ferenc érdemeinek, aki maga is példája a szerény, zajtalan, puritán jellemnek, s aki hajdan ebben az intézetben tanult, később ugyanezen intézet tanára és igazgatója lett, ma pedig intézetünk kormányzó tanácsában foglal helyet. Harmincnyolc évi kiválóan hasznos működése után is korán vonult nyugalomba, hogy a pihenés pamlagával cserélje fel mindennél jobban szeretett classica-philologiai katedráját. Itt érezte magát otthonosan, itt volt elemében, itt szerezte a legmaradandóbb sikereket tanítványainak javára, iskolájának díszére. Veleszületett hajlama, alapos rákészültsége és bizalmat keltő egyénisége a tanári pálya hivatott munkásává avatta Moravszky Ferencet, aki világos tanításával és okszerű nevelésével evangélikus tanárvilágunk legjelesebb képviselőinek sorába állítható s akire nagyszámú tanítványainak serege hálásan emlékezhetik mindenkor. Hajlamának kialakulására kétségtelenül nagy hatással volt iskolánk régi mestereinek példája s hagyományos szellemének éltető levegője, ő volt Nyíregyházán az első azok között, akik sorsukat életpályájukkal ehhez az iskolához kötötték s már csak puszta patriotizmusból is azon fáradoztak, hogy a régi alma maternek becsületére váljanak. Rákészültségét nagy szorgalommal végzett egyetemi tanulmányai alapozták meg és soha nem szünetelő önképzése egészítette ki. Ennek köszönhette azt az ismerettöbbletet, amelynek birtokában mindig lépést tudott tartani a korral, s azt az ösztönzést, amelynek hatása alatt az irodalom berkeinek ma is szívesen látott vendége. Egyénisége szerencsésen egyesíti magában a bölcs megnyugvás kívánalmát a szükséges haladás követelményével. Komoly természet, tele mély érzéssel, nagy idealizmussal és sok buzgósággal. Hivata- talában pontos, társaságban kedélyes, mindenféle viszonyok között kötelességtudó, férfias jellem. Egészben véve harmonikus élete a pontos kötelességteljesitésnek mindenek felett önmagával szemben felállított szigorúságával lett igazán tartalmassá és értékessé, annyira, hogy sem a siker örömei, sem a csalódás fájdalmai nem téríthették el őt az egyszer helyesnek felismert irány tántoríthatatlan követésétől. Izig-vérig pedagógus volt, s mint ilyen elöljáróihoz, tanártársaihoz és tanítványaihoz való viszonyában a legmagasabbra fokozott igényeknek is minden tekintetben megfelelt. Ebből a legkevesebbet is csak az tagadhatja meg tőle, aki maga szolgált rá, hogy bizalmának, szeretetének és ragaszkodásának részese ne lehessen. Távozása alkalmából szívből kívánjuk, hogy sokáig élvezze a jól végzett kötelesség öntudatát s a jól megérdemelt pihenés jutalmát. Nemes példájának követése és lelkes munkájának folytatása bizonyára sok hasznos munkaerőt fog iskolánk szolgálatába állítani a magyar tanügy felvirágoztatására s a magyar haza boldogitására.