Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1914
— 49 — való idegenkedését, azt javasolja, hogy a kormányzó tanács érdemes elnöke iránt tiszteletét, háláját, nagyrabecsülését és hozzá való őszinte ragaszkodását a maga szükebb, bizalmasabb, házias körében tolmácsolja s dr. Meskó Lászlónak 25 éven át szerzett hervadhatatlan érdemeit jegyzőkönyvben örökítse meg. Balla Jenő tanácstag után Geduly Henrik püspök szólalt fel, s hivatkozva arra, hogy a kormányzó tanácsnak 25 év óta tagja, elismerő szavakkal állapította meg, hogy dr. Meskó László a lefolyt 25 esztendő alatt mindenekben megvalósította a személyéhez fűzött reményeket, mivel az isteni gondviseléstől nyert gazdag szellemi kincseit az iskolának mindenkor készségesen és önzetlenül rendelkezésére bocsátotta s nem kiméit sem időt, sem fáradságot, ha arról volt szó, hogy az iskola javát előmozdítsa. Kiemelte, hogy az utóbbi 25 év alatt az iskola életében tapasztalható minden fejlődés és siker dr. Meskó László nevéhez fűződik, s ha a 25 év előtt még gyönge gimnázium azzá a hatalmas intézetté lett, mely bizton fölveszi a versenyt egyházházkerületünk többi főgimnáziumával, az elsősorban az ő érdeme. Szíve egész melegével köszönti azért dr. Meskó László felügyelőt s Balla Jenő tanácstag javaslatához örömmel hozzájárul. Májerszky Béla tanácstag, városi polgármesternek hasonló tartalmú felszólalása után az ünnepelt válaszolt az elhangzott szavakra. „Meglepte őt, — úgymond, — a váratlan ünnepeltetés; mert bár a reá váró kötelességeket mindig nyilván szokta tartani, azt az időt, melyet e kötelességek végzésére fordít, soha sem tartja nyilván, s jobb szereti, ha ezt más sem teszi. Meghatja a felszólalásokban megnyilvánuló nagy jóindulat ; köszöni az elismerést, mellyel szemben kénytelen kijelenteni, hogy mindig csak kötelességét vélte és kívánta teljesíteni; hálásan köszöni azt a tapintatot is, hogy az ünnepeltetést nem tették szélesebb körűvé, hanem a házias körre szorították, melyben ő oly jól érzi magát. Köszöni a kormányzó tanács eddigi támogatását s kéri azt a jövőben is, hogy együtt munkálkodva közreműködhessenek a főgimnáziummal, annak az intézménynek további felvirágzása érdekében, mely az ő szívéhez legközelebb áll, amelynek növendéke volt s amelynek érdekében mindig szívesen tett meg mindent, amit csak tehetett.“ Dr. Meskó László szavainak elhangzása után a kormányzó tanács egyértelmű lelkesedéssel fogadta el s iktatta jegyzőkönyvébe a Balla Jenő tanácstag és dr. Vietórisz József h. igazgató által előterjesztett következő határozati javaslatot: „Főgimnáziumunk történetének utólsó 25 esztendeje nemcsak összeesik dr. Meskó László 25 éves felügyelői munkásságával, hanem igen nagy részben ez a munkásság üti rá bélyegét is inté-