Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1914

— 50 —

1889. március 1-én elmondott székfoglaló beszédéhez híven kezdettől fogva mind e mai napig iskolánk szellemi és anyagi érdekeinek előmozdítására, hírnevének, tekintélyének emelésére s önkormányzati jogainak épségben tartására, szóval arra törekedett, hogy „őseink örökét úgy adjuk át utódainknak, hogy azok szabadon törekedhessenek egy jobb jövőnek célja felé.“

Ama küzdelem után, amibe iskolánk nyolcosztályuvá fejlesztése került s amiből mint már 1881. óta főgimnáziumi tanácsos szintén bőven kivette a maga részét, az intézet belterjes fejlesztését tűzte ki további feladatának. Szent elhatározással, nemes lelkesedéssel és lankadatlan eréllyel fogott a munkához, és sem idehaza, sem odafenn, sem kisebb, sem nagyobb hatáskörében nem tapasztalunk annyira leikéhez nőtt, szinte hivatásszerű foglalkozást, mint a mi iskolánk kormányának vezetését.

Ahol és amikor valamely korszerű eszmének megérleléséről vagy szükséges új intézménynek behozataláról volt szó, mindenütt ott látjuk az ő figyelő, megértő, kezdeményező szellemét, a végrehajtásban pedig határozott, gyors és sikeres közreműködését. Ennek az állandó gondosságnak és tevékenységnek leginkább kiemelkedő mozzanatai időrendben a következők:

a görögpótló tanfolyamok életbeléptetése;

a tovább fejlesztés föltételeinek megszerzése;

az állammal kötött szerződés revíziója;

az alkalmazottak javadalmának ismételt rendezése;

mozgalom a párhuzamos osztályok ügyében;

belépés az országos nyugdíjintézetbe;

iskolánk részvétele az országos tornaversenyekben;

ifjúsági játéktér megszerzése és berendezése;

az iskola bevételeinek fokozása;

építési és beruházási államsegélyek kieszközlése;

helyi szabályrendeletünk megalkotása;

újabb és újabb tanszékek szervezése;

az iskolai egészségügy gondozása;

ismét új szerződés kötése az állammal stb. stb.

Az intézet megerősítésére és fejlesztésére irányuló e nemes törekvései pedig nemcsak a legjobb szándék, de az óhajtott siker próbakövét is kiállják, mert amit az ő vezetése alatt el nem érhettünk, azt rendszerint a saját erőnk fogyatékosságának vagy külső akadályok közbelépésének tulajdoníthatjuk.

Annyi bizonyos, hogy az iskola jelentős munkájának nincs olyan ága, talán még árnyalata sem, amely egy percre is elkerülte