Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1909

át. Ha az elbeszélésben idézetek, kérdések, feleletek, a csodálkozás felkiáltásai fordúlnak elő, amelyekről még megemlékezünk, vigyáznunk és ügyelnünk kell, hogy minden egyes személynek az érzését és hangulatát szavunkkal kifejezzük. A tréfát alig észrevehetően reszkető hangon, a nevetséges mozzanat gyöngéd jelzésével mondjuk el, azonban a színpadias kacagás sejtetése nélkül, s a komoly beszédből a tisztes tréfa hangjára könnyedén megyünk át. Mivel a vita hangján vagy egyfolytában, vagy megszakításokkal beszélünk, az első esetben szavunk hangját egy kissé megeresztjük úgy, hogy több megszakítást, mint a szavak, ne mutasson; s a hanghordozással a szavakat oly gyorsan, mint erősen mondjuk ki, hogy a beszéd elragadó folyására még nyomatékos előadás következhessék; a megszakításokkal előadott beszédben mély torokhangon a lehető legerősebb kiáltást hallatjuk : s amennyi ideig az egyes felkiáltások tartanak, ugyanannyi ideig tartanak a szünetek is. Az emelkedőén izgató előadásban igen finom, kitörésében is szelíd, egyenletes hang használatos sűrű változásokkal, igen nagy gyorsasággal; a megindító előadásban hangunk leszáll, szavunk ellágyul, hosszú időtartamú mondatok után gyakran tartunk szünetet és hirtelen átmegyünk egyik hangról a másikra. Ezzel a hanghordozásról eleget mondottunk: szóljunk most a testtartásról.

XV. A testtartás abban a taglejtésben és arckifejezésben nyilatkozik meg, amely összehangzásban áll a szónok beszédével és az előadásnak nyomatékot ad. Az arc tehát tisztességérzetet és erős akaratot tükrözzön vissza; a taglejtés ne legyen se túlságosan keresett, sem pedig pórias, hogy se színészeknek, se parasztoknak ne tartsanak bennünket. A hangra vonatkozó szabályok tehát nyilvánvalóképen kiterjeszkednek a testmozdulatra is. Ugyanis a méltóságos előadásban a szónok egy helyen egyenesen áll, jobb kezét csak könnyedén jártatja, beszédének tartalmához képest arckifejezésében vidámság, bánat vagy nyugalom tükröződik vissza; magyarázat közben fejét előre hajtja, míg teste kissé hátul marad (mert a természet úgy rendelte, hogy hallgatóinkhoz akkor közelítünk arcunkkal legjobban, amikor őket vagy oktatni, vagy lelkesítni akarjuk.) Az albeszé-