Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1909
9 koztak a rendek akkor, midőn a magyar nemzet legszentebb érdekeiről, a nyelv és fejlődés eszközeiről vitatkoztak. Képzelhető tehát azon óriási hatás, midőn egy huszárkapitány 1825. okt. 12. a sérelmek tárgyában alsó táblai nuntium (átirat) védelmére magyarúl szólalt fel. Ez hallatlan eset volt akkor az elnöklő nádor jelenlétében, kinek kedvéért rendesen latinul folyt a tanácskozás; a példa gyújtott, s még aznap számos gróf ajkairól oly szépen hangzott a magyar szó, mint soha más nyelv idegen szavai nem hangozhattak. De a megdicsőült gróf nem ezen első szereplése vonja be nagy nevét a halhatatlanság glóriájával, hanem 1825. nov. 3-án történt fellépése. Ugyanis a követek hosszasan taná< skoztak már a szőnyegen levő magyar nyelv és közoktatási kérdés felett, midőn egyszerre a hallgatóság köréből közfeltünés mellett egy férfi lép elő s néhány lépéssel az asztalhoz közelít és ily szavakra nyitja fel ajkait: „Nékem itt — Döbrentei szerint — szavam nincs; de ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejti és azzal segíti honosainknak magyarokkí neveltetését: jószágaimnak egy esztendei jövedelmét feláldozom. Érett meggondolással teszem ezt, azért célra vezettető felvigyázást kívánok s a nemzetnek ajánlott summa el ne pazaroltassék.“ „Nem azért teszem ezt, mondá, hogy vívátokat kapjak érte ; nem is azért, hogy másokat hasonló tettre tüzeljek. Ezt nem mindenki teheti úgy, mint én. Én nőtlen ember és katona vagyok. Szükségleteim szerények.“ Midőn a közlelkesedés mámora eloszlott, bizalmasan kérdék tőle: „Miből él a gról egy évig?“ „Barátaim majd eltartanak“, volt a lakonikus válasz! Az alapítvány összege 60,000 forint volt. Azt hinnők, hogy ezen tettét valami zengedelmes szavakkal iktatta naplójába, minthogy minden csekélységet fel szokott jegyezni, ó korántsem ! Ennyit mond a nov. 3-iki napló jegyzete: „In der Circular-Sitzung gesprochen, und mich mit allen meinen Landsleuten verfeindet.“ Hogy értsük ezt a sajátságos nyilatkozatot? Hát csak úgy, hogy a „Landsleute“ alatt azon főrangúak nagy részét értette a gróf, kik csökönyös maradással
