Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1908
— IS aZ olyan növényeknek, amelyek árnyékban élnek. Ezeket csak nagy ritkán, vagy egyáltalában soha sem érik közvetlenül a nap sugarai. A fénysugarak a növények fölött levő magas növényzet levelein többszörösen megtörnek s csak úgy jutnak az alacsony növényzet leveléhez. Néha a magas fák sűrű lombkoronái között itt-ott kissé ritkább a lomb, vagy néha a szél le-letör egy-egy gályát levelestől, s ezen a keletkezett nyíláson erősebb fény szivárog az árnyékra kárhoztatott alacsony növények felé. A szegény, árnyékban élő növények örömmel fogadják a nap éltető nagyobbszámu sugarait s arra törekszenek, hogy azt a lehetőségig kihasználják; amit úgy érnek el legcélszerűbben, ha a leveleik lemezének a színét ama nyílás, tehát a körülményekhez képest a legerősebb állandó fény felé fordítják úgy, hogy a fénysugarak a lemez színét merőlegesen érjék. Ezt azért kénytelenek megtenni, mert valamint a túlerős, úgy a kevés napfény is gátolja az asszimilációt: ha ugyanis kevés a napfény, akkor az asszimiláció igen lassú s a klorofillum-szemcse nem képes átalakítani annyi ásványi anyagot szervessé, amennyire a növénynek szüksége van. Ezeknek előre bocsátása után lássuk, hogy a levélnek mely része szerez tudomást a fény irányáról, vagyis melyik része fényérzékeny? A fiziológiai kísérletek hosszú sorozatával sikerült Haber- landtnak kimutatni, hogy a legtöbb növénynél úgy a levélnyél, mint a lemez képes a fény irányát észrevenni; de vannak növények, amelyeknek csak a levéllemeze fényérzékeny, a nyele csak passzíve viselkedik; azaz végrehajtja a lemezben keletkezett ingertől kiváltott mozgást. A sok kísérlet közül leírok egyet, hogy lássátok, kedves tanítványaim, hogy az ilyen kísérleteknél milyen nagy gondra és körültekintésre van szükség, s hogy mennyi körülménnyel kell a természetbúvárnak számot vetni, hogy helyes következtetést vonhasson azokból. A Tropeolum maius cserépben kifejlődött növénykének a levélnyelét staniollal burkolta be, amelyen a fény nem hatol keresztül, s a növénykét csak egy oldalról világította meg. Rövid 2—3 óra múltával valamennyi levéllemez a színét a fény felé fordította. Ez a kísérlet tehát világosan mutatja, hogy a
