Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1906

- 4 pontból. Az etliika szempontjából természetesen úgy alakul a dolog, hogy a fajszeretetnek az egyéni önzés felett való uralma,

— feltéve, hogy ideális irányú erkölcstani rendszeren belül mozgunk — erkölcsi eszmény, s csak annyiban tekinthető továbbfejlődése szükségesnek, amennyiben az egyetemes emberszeretetnek csak csiráját foglalja magában, a nélkül, hogy azt kikeltené, kifejlesztené

Végül a gyakorlati élet szempontjából, melynek ily kérdéseknél a történelem tanúságtétele az egyetlen helyes zsinór- mértéke, a fajszeretet az az egyéni dispositió, mely minden erénynek, mely nemcsak eszmény, nemcsak hangulat, hanem a gyakorlatban teltek alakjában érvényesül, ősforrása; s az emberiség történelmének legszebb lapjai a lajszeretet hőseinek vérével, könnyével vannak megírva: Mózes, Leonidász, Hannibal és annyi más, mind eme erénynek képviselői.

Természetes, hogy a fajszeretet ép úgy egyeseknél, mint nemzeteknél fejlődésnek s visszafejlődésnek lehet alávetve; a szülőföldhöz, az anyanyelvhez való ösztönszerű ragaszkodástól kezdve, fokozódhatik egészen a rajongásig s alászállhat ismét

— sajnos — a teljes nemtörődömségig.

Ami immár a magyar nemzet egyedeinek fajszeretetét illeti, e tekintetben tudományos fejtegetésekbe bocsátkozni vajmi nehéz, mert a magyar nemzet keletkezésének folyamatát nem látjuk tisztán. Hogy keveredés eredménye a mai magyarság, az kétségtelen, de elemeit mind nem ismerjük; azt azonban fel kell tételeznünk, hogy a mai magyarság kialakulásában a kristályosodási középpontban annak az elemnek kellett lennie, melynek jelleme legközelebb áll a mai magyar jellemhez; a mai magyarság ez az eleme pedig Árpád és a honfoglalók.

E népre nézve pedig, az egykorú tanúságok alapján épen nem lehet mondani, hogy a fajszeretet valami nagyon ki lett volna benne fejlődve. így Bölcs Leó a következőket mondja róluk : „Tudják, hogy népünk állhatatlan lelkületű, nyereségre vágyó és sok törzsből alakult, és ezért atyafiságos érzelmekről nem igen lehet szó náluk.u

Ezen azonban nincs mit megütközni.

Honfoglaló őseink bizonyára több, velük rokon, sőt az övékétől csak kevéssé eltérő nyelven beszélő nép közt kóborol-