Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1904
42 s el kellett dönteni: a királysághoz és keresztyénséghez hozzátartozik-e ennek a szabad nemzetnek hűbéres tartománnyá való sülyedése, vagy nem ? Mert ezen fordúl meg az, hogy keresztyén királyság legyen-e Magyarország, vagy visszatérjen az azelőtti állapotokra. Látnivaló, hogy e théma valóban érdekes, tanulságos kérdést tárgyal a magyar történetből. Amellett nem is nehéz feladat, mert a ható tényezőknek csak a legfőbbjeit ismerjük, s így azoknak szerepét vizsgálni, súlyukat mérlegelni, az előállott eredményeket igazolni képes lehet bárki, aki kellő tárgyszeretettel megfelelő ismereteket és higgadt Ítélő erőt egyesít magában. Érezték ezt a pályázatra jogosúlt VIII. osztály tanulói is, mert eddig még nem tapasztalt számban, nyolcán vállalkoztak a feladat megoldására. E szám mindenesetre örvendetes jele a lelkesedésnek, de magában véve még nem emeli a pályázat nívóját, ha a lelkesedéssel a munkában való kitartás is nem egyesül kellő mértékben. Sajnos, hogy ennek a kitartásnak hiánya átlagos jellemző vonásává lett az ezidei pályázatnak. A munkakedv megcsappanása érezhető a pályamunkák monoton hangján, vagy az elnagyolt, hirtelen odavetett kidolgozáson, az egyes részek következetlen összeállításán, a leíratás ellenőrizetlen felületességén. Másütt, ahol a gondosság tagadhatatlan, annyira előtérbe lép az író a maga subjectiv megjegyzéseivel, aposztrofálásokkal s egyes kedvenc eszmék felvetésével, hogy lépten-nyomon zavarja a régi idők szemléletén támadó élvezetünket. Ennek tulajdonítható, hogy a pályamunkák legtöbbje nem egyesíti magában azon kellékeket, melyek minden körülmények között becsületes helyet biztosíthatnának a szerzőknek a versenyben. Szinte érzi, aki a pályamunkák nagy részét olvassa, hogy azoknak megalkotása szerzőjüknek sokkal több fáradságot, mint igaz, belső élvezetet szerzett. Pedig a tudományban írói munkálkodásra csak azok adják magukat, akik abban örömöt és munkát egyaránt keresnek. Leggyengébb a 7. sr. a beérkezett pályamunka, melynek jeligéje: „Dulce et decorum est pro patria mori.“ Ennek szerzője valóban az illetlenséggel határos állításokat kockáztat meg afelől, hogy kiknek a m íveit olvasta. Nagyképűen, de boszantó tudatlansággal hivatkozik kútfői olvasottságára, nagy bátorsággal mond ítéletet az események felett, melyeket félig tud, félig nem tud. Müve tagolatlan, mondatalkotása magyartalan vagy inkább helytelen, s helyesírási hibák nagyszámmal éktelenítik. A komoly pályázat egyetlen kellékével sem rendelkezik, sajnálhatja azt az időt, melyet a tökéletlen munkára fordított. Itt ki kell nyilvánítanunk, hogy a többi 7 pályamunka leggyengébbje is sokkal felülmúlja az imént említettet. Az 1. sz. a beérkezett pályamunka áll az utolsóelőtti helyen. Jeligéje: „Pro aris et focis.“ Bár tagadhatatlanúl vannak benne jó részletek, s meglátszik, hogy tud világosan írni és szerkeszteni, de gyakran egyoldalúan reprodukálja mások magyarázatait, sokat mesél, ura helyett szolgájává lesz kútforrásainak. Ezzel megrontja műve szerkezetét is. Gyakorlatlan a mondatszerkesztésben, ami különösen lerontja müve értékét. A 8. számú pályamunka jeligéje: „Ne bántsd a magyart.“ Ennek szerzője ismeri a thémát, de nem bírja határozott keretekbe foglalni. Második felében azonban e hibákat egyszerre leveti; jól szerkesztene, de
