Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1903

szunnyadó nemzeti eszme: hazánk is lépést akart tartani a haladással s alapvető intézményeinek korszerű átalakításán buzgólkodott.. Nem rajta múlt, hogy hamarább nem érhetett célt; nem rajta múlt, hogy szinte legyőzhetetlen akadályokkal kellett megküzdenie.

Az alkotmány biztosítása, a közművelődés előmozdítása, az emberi jogok törvénybe iktatása, az osztálykülönbség kiegyenlítése, a magyar nyelv érvényesülése, szóval a nemzet létérdekének s a nemzeti ügy fejlődésének leghatalmas tényezői a nagy idők előtt, több, mint félszázaddal már napirenden vannak valamennyi országgyűlésen s lépésről-]épésre, fokról-fokra emelkednek a jámbor szándék tétovázó gyöngeségétől az önérzetes követelés parancsoló erejéig. S mily érett belátásra, mily törhetetlen bátorságra, mennyi nemes türelemre s mennyi önfeláldozó lemondásra volt szükség ahhoz, hogy a nemzet vérébe átment s a támadások tüzében megedzett eme nagy eszmék törvényerőre emelkedjenek!

Valami kimondhatatlan vágy fogta el az embereket, hogy az előítélet és balfelfogás lidércnyomásától megszabadűlva, minden bűnt megbánva és minden sérelmet megbocsátva egymás keblére borúljanak s az igazi, önzetlen, munkás hazafiság magaslatára emelkedjenek.

Egyesülni minden szívnek egy dobbanásban a hazáért, felszabadítani a gondolatot, hogy mindenki érezze termékenyítő hatását, megosztani minden jogot, minden terhet, hogy a legnagyobb se szégyelje az áldozatot, a legkisebb se érezze tehetetlenségét, élni kiváltság nélkül, szolgálni bér nélkül s a nagy eszmékért való küzdelemben harcolni biztatás nélkül s ha kell, félreállani keserűség nélkül: bizony-bizony nehéz volt a feladat, de nem csüggesztő, kemény a munka, de nem fárasztó, nagy az áldozat, de nem visszariasztó.

S az alkotmányos harcnak, e nemzeti küzdelemnek dicsősége annál teljesebb, mert egy cseppnyi vérfolt szennye sem tapad hozzá. De nem is tapadhatott; hiszen nemzetünk, jogának tudatában csak a magáét követelte, de a másét nem kívánta soha ! Kilenc század óta soha se fogott fegyvert mások megtámadására, hanem mindig csak a maga megsértett jogainak védelmére, veszélyeztetett szabadságának biztosítására.

A szabadságért halni is kész, de vele soha vissza nem élő, a királyához ragaszkodó, de a maga jogából nem engedő, a mindenkivel szemben békés, de sérelmet senkitől sem tűrő magyar lélek megtestesülése az a harmincegy törvénycikk, melyek mindegyike hatalmas kalapácsütés a régi rend bástyáin s egyszersmind megannyi erős oszlop, melyen az új Magyarország bizton felépíthető.

Nem sorolom elő valamennyit ; elég, ha a következőket említem meg, mint olyanokat, melyek a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjének diadalát a legvilágosabban igazolják.

A XVIII. t.-c. a gondolat szabadságát, a XIX. az egyetemi tanítás és tanulás szabadságát, a XX. a lelkiismeret szabadságát biztosítja. Megszűnt a cenzúra, nincs többé vallásbeli különbség; gondolatait sajtó útján mindenki szabadon terjesztheti, a felekezetek közt az egyenlőség és viszonosság elve kötelező.

A III., IV., V. t.-c. a független felelős magyar minisztérium alakításáról, az országgyűlésnek évenként való megtartásáról s az országgyűlési követeknek népképvisclet alapján való választásáról intézkedik. E törvények óriási fontosságát csak akkor foghatjuk fel teljesen, ha a felelősség nélkül gyakorolt kormányzás rendszerének, a törvényhozásra hivatott országgyűlés mellőzésének káros következményeire s a rendi