Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1900
D Hunfalvy Pált (1810—1891.) és a német születésű, de igazi magyarrá lett Budenz Józsefet (1836—1892.) illeti e téren a legnagyobb elismerés. Ők rakták le a magyar összehasonlító nyelvtudománynak megdönthetetlen alapjait, melyeken számos kiváló tanítványaik, úgy magyarok, mint finnek, ernyedetlen szorgalommal építenek tovább. Ők tették kétségtelenné a magyar nyelvnek az úgynevezett „ugor“ nyelvek közé való tartozását, az igazságnak s a szigorú tudományos módszer megdönthetetlen bizonyítékainak fegyvereivel szorítva le a küzdő térről minden olyan, akár elfogultságból, akár ferde felfogásból, akár nemzeti hiúságból eredő törekvéseket, melyek a magyar nyelv rokonait más nyelvek, más népek körében keresték. „Nyelvünknek rokonai az ugor nyelvek: ez tudományosan bebizonyított tény, és senkinek, a kinek szava illetékes, nincs többé kétsége ez iránt!“ mondja Simonyi Zsigmond „Tüzetes Magyar Nyelvtan“-ának bevezetésében. A tudomány előtt nincs is ez iránt kétség, de másképen áll a dolog a nagy közönséggel szemben! Magyar nyelvészettel foglalkozó ember ma is hallhatja minduntalan azt a furcsa kérdést: „Török-e a magyar vagy íinn, vagy egyik sem. hanem egész külön, példátlan, páratlan valami?“ Pedig Simonyi Zsigmondnak fentebb idézett szavai nem képezik valami új betetőzését a magyar összehasonlító nyelvészet tudományos eredményeinek, évtizedek óta be van bizonyítva, hogy a magyar nyelv az ugor nyelvek közé tartozik. Honnan van mégis, hogy a nagy közönség e kérdésben annyira tájékozatlan, s hogy ma sem igen tud róla többet, mint azt, hogy e kérdés körül valamikor igen heves tollharczok folytak, sem az egyik fél nem akart engedni, sem a másik nem hagyta magát s hogy akkor ismételten szó volt törökökről, finnekről, lappokról, lóról, tevéről, rénszarvasról, halzsírról, fókáról. Oka ennek valószínűleg az, hogy bármily érdokesek is egyébként a nyelvi kérdések, tudományos fejtegetésük a nagy közönségnek nehéz, sőt érthetetlen, mert hiányzik hozzá a nélkülözhetetlen teltétel: a nyelvismeret. Középiskoláinkban ugyanis — nem lévén oly rokonunk a nemzetek sorában, melynek nyelvét akár általános műveltség, akár gyakorlati szükség szempontjából kívánatos volna ismernie minden iskolázott embernek, tanulunk latinul, görögül, németül, franczíául, de egy oly nyelvet sem, mely a mienkkel rokon volna. A német tanuló akár latint, görögöt, akár francziát, vagy angolt tanul, anyanyelvével rokon nyelvet ismer meg s úgyszólván önkénytelenül észreveszi a páter, mater, tu, tres, sex, octo: Vater. Mutter, du, drei, sechs, acht s számos más szavak hasonlóságát s a tanárnak csak ki kell
