Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1900
ünnepet neked, mint midőn az egész nemzet ajkának hymnusa szállt fel az egek Urához, könyörgő imában esdve boldogságot Reád! Fordítsd felénk jóságos arezod tekintetét és hallgasd meg zsenge sziveink vallomását: Édes hazám, szivemből szeretlek, Mint jó anyát a kedves hű gyermek ; S szivemnek irántad ez végső imája: „Áldást e honra Istenem, áldásod Rája !“ Magyar ifjúság! Szived lángoló szeretetét ajánlod fel ez ünnepélyes órában a hazának; a legnemesebbet, mi porból való lényedben lakoz- hatik; de a szentet nem puszta érzelem, vagy még kevésbbé ábrándos érzelgés, hanem gazdagon bugyogó forrása mindannak, a mi szép, magasztos, dicső, megható, megragadó és üdvözítő lehet e világon! Midőn ma a tiszta honszerelem Palládiumára felesküszöl, oly kötelességet vállaltál magadra, melynek törvényei szerint kell formálódni, alakulni egész életednek; E vallomásban reád nézve soha el nem enyésző kötelesség rejlik a múlt, a jelen s a jövő iránt. * * * Mindenekelőtt a hazaszeretet kötelességet róv reád a múlt iránt! Ezerévet meghaladó múltra Európa alkotmányos művelt népei közül egyedül a magyar tekinthet vissza. Boldogitó, fölemelő, buzdító valami van e tudatban akkor, midőn a történelem lapjain azt látjuk, hogy óriás birodalmakat söpört el az idők folyása kíméletlenül; hogy azok az erős népek is, — kik hóditő fegyvert villogtatva kezükben, büszke diadalmenetben ültek gyásztort leigázott szerencsétlen embertestvéreink sirdombja felett — szintén megsemmisültek, letörölte őket a föld színéről egy még hatalmasabb, erősebb népek áradata. De e népek oczeánjának kicsiny szigetje még áll, mint sziklabérez, szilárdan, rendületlenül; ép testének elágazó ereiben piros vér csörgedez, erős lelkében az istenfélelem oly szépen megfér a haladó világműveltség magasztos eszméivel. Nem egy ezredéves aggastyán képe az, mit a haza jóságos arcza mutat ma felénk, hanem a tetterős, munkabíró erőteljes férfi alakjáé, ki egy második ezredév első évtizedében, a nagy és dicső múlt viszontagságaiban, viharaiban megedzve jelenik meg előttünk izmos tagjaival: elég bátor, elég erős megbirkózni újabb ezredévek küzdelmeivel. Pedig nem egyszer konditotta meg az idő mindent romboló keze hazánk felett a halálharangot; mióta a honalkotás hatalmas szózata elhangzott a hétvezér vérrel megpecsételt esküjében sok, sok millió honfivér porladoz már azóta a haza kebelén! Oh ne kívánjátok, hogy a honszerző Árpád és hét vezér hóditó csatáit és létünk alapját képező diadalait leírjam, hogy lelki szemetek elé állítsam a békeszerető Géza fejedelem apostoli buzgósággal fáradozó sz. István, hóditó sz. László, korából magasan kiemelkedő szellemű Kálmán, királyok bölcseségének és vitézségének bámulatra ragadó műveit; hogy leírjam a Mongol hordák átkos pusztítását és a hon második atyjának IV. Béla királynak rettenthetlen bátorságát, törhetlen nagy lelkét ... a nemzetet soha nem remélt dicsőség és tekintély polczára felemelő nagy Lajost és Hunyady Jánosnak még poraiban is áldott emlékű fiát, Mátyást, az igazságost. Vagy talán ecseteljem a múltból, a nemzeti visszavonás szülte átkos zavarokat, a török uralom nyomasztó igáját, a honmentő idegen hadak- 2G —
