Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1900
nr. Ünnepi beszéd.1 A „Millennium“ évfordulóján, 1901. május 10-én elmondta: Leffler Sámuel, fogyni, tanár. Magyar Ifjak! Kedves tanuló ifjúság! Rövid idő alatt harmadizben hangzott fel ajkaitokról e teremben az ünnepi ének és szivetek harmadszor rtyilik meg előttünk, hogy azt magasztos, hazafias eszmékkel gazdagítsuk, építsük, nemesítsük. A nemzeti szabadság kezdő napján, márczius Idusán, lelkesedve hallottátok a haza testéről lehulló bilincsek csörronését, üdvözöltétek a gondolat- és szólásszabadság napjának pirosló hajnalát . . . jóllehet a gyászos kimenetelű szabadságharcz hőseire való visszaemlékezés a hála és kegyelet könnyeit csalta szempilláitokra; majd meg április hó 11-nek emlékünnepén tisztelettel hajtottátok meg a zászlót a koronásfő előtt, kinek bölcsesége szentesítette ama sarkalatos törvényeket, melyek viruló hazánk fejlődésének, emelkedésének, mai boldogságának kétségkívül legszilárdabb alapját képezik. Es a kegyelctes visszaemlékezés ünnepi zaja nem fárasztotta ki még sem leikeiteket, nem a miénket . . .; elhoztuk egcsa szivünket ide ma áldozatul, hogy annak hevülő, legszentebb érzelmeit letegyiik oltárára az édes anyának, hogy annak ezredéves múltjából erőt, kitartást, lelkesedést merítsünk és mindenekfelett gyermeki gyöngédséggel, őszinteséggel mondja el ajkunk azt a boldogító szót, a mely minden édesanyának olyan jól esik: „anyám szeretlek", vagy a költő szerint: Tied vagyok . . . tied, hazám E szív, e lélek; Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek ? Ha a világ egykori hatalmas birodalmának, a rómainak, reszármazott ivadékai szent áhítattal csüggnek az ősi nagyság ragyogásán, s a letűnt, elbukott és eltemetett dicsőség emlékeit kegyelettel őrzi ma is Róma és a romok látására lelkesülni képes; ha a görög nemzet a régi Hellas szellemkincseinek ragyogásában és birtokában büszkén gyönyörködik ma is; ha a kereszténység fájó érzelemmel szentel évenként ünnepet az Idvezitő halálának napján — és boldogító érzelmek között ünnepli meg mindig kétezer év óta annak dicsőséges feltámadását: miért ne tudnánk mi, magyar ifjak, szeretettel leborulni ismét és ismét az ezer év óta élő, bár sokat szenvedett, édes anyának, szeretett magyar Hazánknak lábaihoz, hogy biztosítsuk őt legforróbb szerelmünkről és gyermeki hűségünkről ? Leborulunk ma is szent képed előtt, Hazánk, édesanyánk! Leborulunk mi csekély töredéke a Te testednek, ma is oly kegyelettel szentelünk * /V beszédet ijua előzte meg,
