Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1898
57 e nemzeti ébredés jelentőségét, fővonásaiban mégis mindenre rámutat s kétségtelen, hogy a munka első két részében alkalomadtán mindenütt kifejti saját nézetét is és ítéletében józanságot, higgadtságot árul el. Főérdeme a világosság, melyet a tárgy kellő tanulmányozása és megértése tett lehetővé s a lendületes, meggyőző előadás eleven valósággá. Kisebb hibák ebben a munkában is akadnak, — igy pl. az, hogy a testőrség felállítását nem eléggé ügyesen szövi be Mária Terézia uralkodásának teljes hűséggel megrajzolt képébe, — de még se olyan számmal, hogy miattok a művet s vele együtt a pályázatot is határozottan sikeresnek ne mondhatnék. Mindezek alapján az a javaslatunk, hogy a kitűzött pályadij a III. számú pályamű szerzőjének adassák ki. 4. E jelentés alapján adja át a pályadijat Bencs László polgármester, helyettes felügyelő', Tóth László VIII. o. tanulónak, ki pályanyertes müvéből egy részletet felolvas. 5. Pályadijat nyert költeményét szavalja el Bottenstein Sándor VII. o. tanuló. 6. Hymnus. Énekli: az ifjúsági dalkör. Április 11-ikén az 1848-iki törvények szentitésének évfordulóját ünnepeltük, mely törvények jelentőségét Porubszky Pál tanár a következő beszédben méltatta: Szeretett Tanuló Ifjúság! Nemzeti történelmünk legutóbbi dicsőséges korszakának, 1848— 49-nek, két legkimagaslóbb politikai mozzanata van: az első a nemzeti akaratnak óhajokban és tettekben való szabad megnyilatkozása márczius 15-én; a másik a nemzeti jogoknak és aspirációknak törvényekben való szentesitése április 11-én. A nemzet márczius 15-ét tette nemzeti ünneppé. S ez máskép nem is lehet. A nemzeti szabadakarat százados elnyomása a legelső illetésre e napon szűnik meg. Páris, Róma, Berlin, Bécs szabad mozgalmai varázs ütésként hatnak hazánk szivére, Budapestre, mely, bár akkor még őslakosságában nagyrészt idegen ajkú, mégis már a magyar irodalom és tudomány központja s egyetemével főfészke a magyar művelt ifjúságnak, mely politikájában demokratikusabb, érzelmeiben hevesebb, cselekedeteiben gyorsabb, mint a higgadtabb, megfontolt férfikor képviselői. És mig Pozsonyban a rendek alkudoznak, üzeneteket váltanak a főrendekkel, addig Pesten egy békés forradalomban, a polgárság és ifjúság, élén a nemzet költőjével, kivívják a sajtószabadságot, tizenkét pontba foglalják a reformpártnak Deák Ferencz által megszerkesztett programmját s ezzel kivívják a demokratikus átalakulás küzdelmének első diadalát. Kedves ifjúság! Mint az egyes ember fizikai és lelki világában, s a természet világában is, ép úgy a nemzetek organizmusában vannak cselekvési folyamatok, melyek eltérnek a törvényszerű processzusoktól, midőn az organizmus belsejében dúló erők a cselekvés természetes lefolyását nem várhatják meg, de viharosan törnek elő, s kedvező, vagy tán épen kényszerítő körülmények és tényezők következtében évtizedek, sőt gyak-