Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1898

56

hangsúlyozni, hogy a pályázók olvassák el és szívleljék meg jóelőre a régebbi pályázatokról szóló jelentéseket s merítsenek azokból is okulást saját munkájokra nézve.

Az egyes munkákra vonatkozó részletes megjegyzéseink a következők :

Az I. számú dolgozatnak több a gyenge-, mint a jó oldala. Erre illik leginkább a szerkesztésre nézve előbb említett Ítéletünk, mert mig Mária Teréziának háborúit az egyes ütközetek leírásáig terjedő részletességgel sorolja fel s a múlt század végén fellépett irodalmi iskolákat is aránytalanul hosszadalmasan tárgyalja, annyira elkalandoz az alapgondolattól, hogy laza lesz benne az összefüggés, nehezebben érthető az előadás. Rapszodikusan odevetett ötletei nem mindig szellemesek, ítéletei nem mindig kellőképen indokoltak, nem egyszer naivak, sőt igazságtalanok is. Mutatványul hadd álljon itt ez a három mondat: „Minthogy Mária Terézia maga is tudta, hogy a protestánsok műveltsége sokkal magasabb fokon áll, mint a katholikusoké, mindent elkövetett megtérítésük érdekében.“ Mindnyájan tudjuk, hogy Mária Terézia ezt nem annyira ebből az okból, mint vallásos túlbuzgóságból cselekedte. Azután: „A protestánsok elbizakodtak II. József pártfogása folytán és sokszor igazán illetlenül cselekedtek, pl. midőn egyes városokból a katholikus tisztviselőket ki akarták szorítani.“ Nagyon erős állítás, kevés történeti hűséggel. — Végül: „A királyság czélja a rendek kiváltságainak véget vetni, a rendeké azokat növelni. A királyok érdekei mellett szólott a korszellem, a rendeké mellett a törvény.“ Ilyen törvényt egyáltalában nem ismerünk. Az egész munkának egy részletét tartjuk sikerültnek, nevezetesen Mária Terézia és II. József vallási politikájának összehasonlító fejtegetését.

A II. számú pályamű stilus tekintetében határozottan többet ér, mint az első, de radikális hibája az, hogy több helyen önmagával jön ellenmondásba és igy következetlenséget árul el, a mit csak annak tudhatunk be, hogy vagy nem volt elég ideje, vagy képessége forrásait teljesen megérteni és feldolgozni. így pl. a két uralkodó elnémetesitési politikáját egyszer határozott rendszernek, máskor állítólagosnak mondja, hogy ismét ily kifejezésnek adjon helyet: „II. Józsefnek a német nyelvre vonatkozó rendeletével, ha önkéntelenül is, a germanizálás köszöntött be hazánkba.“ A munka egyes részei közt nincs meg mindenütt a kellő áthajlás, itt-ott pongyola kifejezések, vagy dagályos mondatok zavarják a különben eléggé folyékony, gondos előadást. Szóval, hibái és jótulajdonságai fölérnek egymással, s igy nem biztosíthatnak részére sem számottevő helyet a pályázatban. Legsikerültebb a munka harmadik része, mely a nemzet ébredéséről szól s főleg a magyar nyelv ügyében megindított reformokat lendületesen tárgyalja s első sorban Bessenyeit érdeme szerint méltatja.

A mi végül a III. számú pályamunkát illeti, ez úgy felfogás, mint kidolgozás tekintetében fölötte áll előbbi társainak. Mária Teréziát úgy jellemzi, hogy ő alatta az uj rendszer még tiszteli az alkotmányos formákat, II. Józsefet olyannak, a ki megtámad mindent, a mi régi, végül a nemzeti ébredést, mint az idegen szellemben átalakító rendszernek természetes visszahatását állítja elénk. Az actio és reactio okbeli kölcsönhatását e dolgozat szerzője érezteti legjobban s bár munkájának harmadik, látszólag túlságosan rövid része nem fejti ki teljes részletességgel