Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
Az V. számú ekloga — az előbbivel ellenkezőleg — azzal kezdődik, hogy a versenyző kát pásztor: Mopsus és Menalcas magasztalja egymást, s miután mindkettő dicsőítő hymnust zeng a bukolikus költészet hőséről, a nemrég elhunyt Daphnisról, kinek emlékét minden évben meg fogják ünnepelni, kölcsönös ajándékokkal válnak meg egymástól. Végül a VII. számú is épen úgy mint az előbbiek, pásztorok dalversenyét adja elő, amennyiben Corydon és Thyrsis négysoronként váltakozó s egymásra vonatkozó versekben igyekeznek egymást legyőzni; csakhogy mig az előbbi kettőben sem a biró, sem a versenyző két fél nem tesz elitélő nyilatkozatot, itt a verseny szemlélője Meliboeus határozottan kijelenti, hogy Corydoné a dicsőség. íme a közös tárgy mellett is észrevehető változatosság, mely annak alapján, hogy e dramatizált darabokat elő is adták, kétségtelenül igen alkalmas volt arra, hogy Vergiliusnak számos tisztelőt szerezzen s költői dicsőségét minden időkre megalapítsa. A költemények bővebb fejtegetése, allegorikus magyarázata helyett, melyre ez alkalommal ki nem terjeszkedhetem, hadd álljon itt az eredetinek versformájában készült fordítás, melyhez csak a legszükségesebb jegyzeteket csatolom Vergilius magyarázói után. III. ekloga. Menalcas. Mondsza te, Damoetas, ki e nyáj ura, tán Meliboeus? Damoetas. Nem, hanem Aegon; ő maga bízta reám a napokban. Menalcas. Jaj ti szegény juhaim! míg tőlem féltve Neaerát Csak körülötte forog gazdátok, eped ve utána: Addig ez új pásztor százszor megfejne naponként, — A nyáj elcsenevész s nem kap tejet a kicsi bárány. Damoetas. Sértni akarsz? vigyázz, magam is még férfiú volnék! Tudjuk, az úr mit akart — mikor a bak másfele fordult — Ott, ama barlangban, hol a nymphák jól kikaczagták! — 4 —
