Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
Három ekloga Vergilius bukolikus költeményeiből. Az a kiváló szeretet, melylyel Vergilius egész költészetével, különösen pedig bukolikus költeményeivel évek óta foglalkozom, s az a kedvező fogadtatás, melyben e gyűjtemény két darabjának (II. és IV. ekl.) tőlem származó fordítása részesült: arra bátorítanak, hogy a már egészen kész fordításból újból három költeményt, nevezetesen a HI., V., VII. számú eklogák magyar fordítását bocsássam a nyilvánosság elé. Hogy az egész könyvből ez alkalommal épen ezt a hármat választottam ki. annak oka nem csupán az, hogy ezek vallanak legközvetlenebbül Vergiliusnak Tlieokritos-tanulmányaira, mert hiszen kétségtelen, hogy a II. számú ekloga mellett ez a három költemény Vergiliusnak első ilynemű munkája, hanem különösen az, hogy ezek mutatják leghívebben az úgynevezett bukolikus költészetnek sajátságait, természetét úgy, amint azt költőjük mesterétől, Theokritostól tanulta. Mind a három ekloga pásztorok éleiéből merített képeket ábrázol, pásztorok versengését énekli meg, s igy, ha egyéb nem is, tárgyuk közössége szinte felhívja a ügyeimet az összehasonlításra és csoportosításra. A III. számúban ugyanis két pásztoríiu: Menalcas és Damoetas csipkedi, sértegeti egymást, inig abban állapodnak meg, hogy dalversenyt rögtönöznek, melynek bírójául Palaemont kérik fel, dijául pedig kiki a maga legkedvesebb fapoharát ajánlja fel. A verseny, mely abban áll, hogy a kezdőnek vál- lozó tárgyú, de mindig ügyesen felállított tételeire, szép mondásaira a másik hasonlókkal, de lehetőleg szebbekkel válaszol, eldöntetlen marad, s mint a biró mondja: „mindkettő érdemes a díjra.“ i. 1*
