Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1892
15 E törés a javakorbeli csúcsíves építészetben nem fordul elő, ott e vonal egyenes. E ferde falhoz tapadnak aztán a kiugró féloszlopok. Kapunkon a kiugró féloszlopok mindegyike más-más nagyságú, úgyszintén az elválasztó homorú tagok is. A féloszlopkákon kiálló orr fut végig, némelyiknek teste pedig az egyik oldalon ki van vájva. A felfelé egy csúcsívbe összehaladó oszloptestek keresztezik egymást, mintha összerovott, hajlított fatörzsek lennének. Az ajtó nem magas, nyílása osztatlan, tympanonja nincsen. Az egész compositio a styl legvégső korszakát jellemzi. A templom csúcsíves korbeli plastikai műveiből csak egyetlen egy maradt meg, ez is inkább tévedés okozta kegyeletnek köszönheti fennmaradását, a mint azt az idézetben láttuk: egy református Báthori szobrának tartották. Pedig hogy a templomban több, a csúcsíves korból származó szobor lehetett, mutatják azok a szoborfülkék, a melyek a faloszlopokat megszakítják s a melyek rendeltetése más nem lehetett, mint szobrok befogadása. A megmaradt egyetlen töredezett siremlék-szobor az apsisban, a régi főoltár lapján fekszik. Az egészet egy koporsó-fedélszerü tető védi, a mely sarkon jár és felemelhető. E töredezett dombormű a csodálatos védelmet ama bizottság gondoskodásának köszöni, a melyről már említést tettem s a melynek fő czélja tulajdonképen e szobor megóvása volt. A jelentés, miután a Báthoriak családfájáról és reformátussá lételökről hosszasabban értekezik, a következőképen folytatódik: „Báthori Gábor kevés birtoku ember lévén, a másik Báthori ágból való bátyjának, Ecsedi Báthori Istvánnak reá hagyott javai és birtokai által lett gazdag és hatalmas főemberé s mint ilyen nyerte el az erdélyi fejedelemséget 1608-ban. A mi már ennek a Báthori Gábornak a nyir-bátori templomban levő szobrát illeti, vau az faragva márványból, sisakosán, pánczélosan, jobb kezével nehéz buzogányt, ballal lefelé tartott kardott fogván, lábaival pedig egy haldokló oroszlánt tapodván. A kép nem álló, hanem fekvő helyzetben van, amint hogy a feje alatt nyilván vánkos látszik. A képnek