Evangélikus algymnasium, Nyíregyháza, 1865

I. Élet és iskola.

Közli dr. Emeiíczy Géza.

Semmi sem bizonyosabb, minthogy e kettő közti viszonyt legtöbben nem, sokan félre ösmerik. Milyen nagy azok serege, kik az oskolák czélja és feladata fölött soha sem gondolkoztak, kiknek ha általán van valami nézetök e tekintetben, az abban áll, hogy az oskola költséges hiábanvalóság, uraknak való fényűzés , mely a szegény ember gyermekét csak a hasznos foglalkozástól, p. o. liba őrzéstől, gyermek dajká- lástól, vonja el. — Az oskola ezen értelmezésé — ha ugyan ilyetén felfogás értelmezésnek mondható — leginkább a nép alsóbb rétegeiben tenyészik ugyan, s igy mindenek előtt elemi oskolákra vonatkozik; azonban a vagyonosabbak közt is vajmi sokan gondolkoznak nálunk igy vagy még roszabbul az oskolák fölött. És — mi sajnosabb — ezek ebbeli nézetüket gymnásiumokra és egyetemekre is terjesztik ki. Gymnásium és egyetem szerintük nem egyéb, mint oly intézet, hol a serdülő ifjúság idejét kellemesen is illemmel töltheti, hová fiaikat csak azért küldik, mert oda haza a gazdaság körül még nem tudnak velők mit csinálni, mert szokás, mert ragad talán valami rájok a tudományokból is, melyekre különben nem szorulnak, vagy végre mert az által legkönnyebben kerülik ki a katona-kötelezettséget.

Bal felfogások, ferde nézetek már magokba véve is kárhoztatandók — annál kárhoztatandóbbak pedig, ha gyakorlati életre kiható dolgokat, a gyakorlati élettel ezer kötelék által összefüggő intézeteket, milyenek az oskolák, illetnek. Ha az oskola említett két balértelmezése általános lenne: az egész uj nemzedék előmenetelét képes lenne megrontani. Így is mennyi kart okoz! A köznép gyermekeit nálunk csak akkor küldi oskolába, mikor otthon nem veheti hasznát, névleg tehát télnek idején. Télben a gyermek oda haza úgy is csak láb alatt van, járjon tehát a mesterhez, hadd bajlódjék az vele. Azonban mielőtt a gyermek valamit tanulhatott volna, kisüt a tavaszi nap sugára, vagy kikéi a kis liba, és ilyenkor sokkal hasznosabb foglalkozása van, mint azt a sok apró betűt bámulni. Hogy ily oskoláztatás eredménye, ha mindjárt hat éven át ismétlődött is, jóformán semmivel egyenlő, azt nem kell bőven magyaráznom.

Nem sokkal többre viszik azok fiai, kik a fentebb említettem két nézet másodikét táplálják. A mennyiben az alma soha sem esik messze fájától, s az emberben természetiül a munkához nincs hajlama, úgyhogy ezen hajlamot már a legzsengébb korban szoktatás és gyakorlás által kell ébreszteni, mit e nézetbeliek sajnosán elmulasztanak; ezek fiai hiában járták ki a gymnásium 8 osztályát, Inában töltöttek drága esztendőket az egyetemien, nem tanultak úgyszólván sem m i t; sőt, ha annak előtte valamit tudtak volna, a 12 hosszú nem-tanulásban töltött tanulói éven át még azt is elfelejtették volna. Azonban a legtöbb nem is jut egyetemre, mert a gymnásiumi kimutatások összehasonlításából kiderült, hogy a gymnásiális I-ső osztályba léptetett tanulók csak egynegyed része éri el a 8-dik osztály küszöbét.

És főleg ez, fő 1 eg a hiányos nevelés és oskoláztatás oka, miért pang nálunk ipar és kereskedés, tudomány, irodalom és művészet, miért szegényedünk el szemlátomást; mig köztünk megtelepedett idegenek, kik kifejezés módunk szerint „semmivel sem“ kezdték, szemünk előtt gyarapodnak és meggazdagodnak: egyedül mert alaposabb kiképzésben részesültek mint mi,

1*