Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Róna-Tas András: Vitás magyar etimológiák. Válasz Honti Lászlónak (Disputed Hungarian etymologies. A reply to László Honti.) 37
Vitás magyar etimológiák 71 szerez, vásárol’, meg a ’talál, észrevesz’ teljesen különböző fogalmak. Ha pedig Honti arra akar utalni, hogy milyen távoli jelentéstartalmú igék is összefügghetnek, akkor a fentieknél jobb példákat is találhat. Továbbá, ha a vogul *kant- igének egyaránt van ’találni’ és ’szülni’ jelentése, akkor miért nincs a vogul *sél- igének? Persze lehet, hogy volt, de elveszett, vagy nem volt soha, s a jelentés a magyarban alakult ki. Honti a szemantikai változásokra kiváló példákat idéz a *sel- szó vogul adattárából. Azt írja, ha jól értem, hogy Munkácsi szótárában két, Kannisto szótárában három szócikkre van bontva az anyag. Ez nyilván azért történt, mert mindkét szótár szerkesztői a kérdéses szavakat homonimnak tartották, s a jelentésük alapján elkülönítették. Honti szerint azonban ezek azonos szavak. Az itt található jelentések között feltűnik a ’megölni, zsákmányolni’, ’megtámad (medve)’ ’verekedni, birkózni kezd’. A jelentéstani elemzést Honti így zárja: „Úgy vélem, az ősvog. *síl- ige alapjelentése a ’megragad’ volt, majd ’megszerez’ és ’összekapaszkodik, birkózik’ lett a jelentésváltozás eredménye”. Mindezt tisztelettel el lehet fogadni, azonban én ezektől a ’szül’ ige jelentéstartalmát igen távolinak tartom. Honti ezután az ugor szibilánsok vogul képviseletéről értekezik. Erről 1. alább. 48. tár- (WOT 1323; H 2017: 164-166). Honti: „Teljesen indokoltnak látom RTA kétkedését, a szó valóban hangutánzó-hangfestő jellegű lehet, amelyhez hasonló hangalakú és jelentésű lexémák más nyelvekben is vannak. Ergo: e szavunk sem tartozhat finnugor kori szókincsünkbe”. Róna-Tas: Egyetértünk. 49. üt- (WOT 1323; H 2017: 166-168). Honti: „Ha esetleg mégis j-s lett volna a szókezdet az ugorban, akkor a magyarban a J + magánhangzó” szekvencia felső nyelvállású magánhangzóvá való egyszerűsödése (pl. juhász > ihász juhar > ihar, *jomkáb(b) » inkább', vö. Bárczi 1967: 130) nem lenne meglepő, hiszen tűrhetően van adatolva e változás, azaz ezzel magyarázható a *j- eltűnése; az eredetileg illabiális magánhangzó pedig még az ősmagyarban a rákövetkező *k hatására labializálódhatott hasonlóan az ősosztjákhoz); az ö > ü zártabbá válás pedig közönséges fejlemény. Ugyanezen hangtani magyarázat vonatkozik természetesen az imént tárgyalt üldöz igére is. [Bekezdés] Azt hiszem, a vokalizmus nem okozhat gondot, amit a következő együttes mutat: U/FU *ä > magyar e: 14; e, ö: 1; e, ő: 1; e: 1; é\ 7; é, e: 8; i: 1; ő: 1; ő, e: 1, ő, ö: 1 (Csúcs et al 1991: 16). [Bekezdés] Úgy vélem, hogy hangtanilag egyértelműen igazolható az egyeztetés, jelentéstanilag sem találok semmiféle problémát sem, tehát a magyar szónak ebbe a szócsaládba való sorolását teljesen problémamentesnek látom. Róna-Tas: A jelentéstan ismét nem problémamentes. Az alapjelentés ’vágni’, ebből ’hántani’, persze nem lehetetlen innen az ’ütni’. Az pedig, hogy a hangtani
