Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5
28 Fodor István Csak nemrég tettem közzé Hajdú Péter írásba foglalt felszólalását azon az 1988. június 11-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett tanácskozáson, ahol Hóman Bálint 1985-ben megjelent „Ősemberek - ősmagyarok” című posztumusz könyvét vitattuk meg (Fodor 2013: 99-103). Hóman ezt a könyvét már a háború alatt írta, amikor a német veszedelem árnyéka egyre sötétebben borult hazánkra. (A vég 1944. március 19-én be is következett.) Ezúttal azonban a neves történész nem szokásos történetírói módszerét követte. Nem a források elemzése után vetette papírra következtetéseit, hanem az előre megfogalmazott eredménye alá igyekezett adatokból fundamentumot rakni. Ő is Szabédihoz hasonló teóriát alkotott: elfogadhatóvá akarta tenni azt az illúziót, amit bizonyára maga sem hitt, hogy mi is szegről-végről rokonai vagyunk a germánoknak, méghozzá fajilag is. A cél is azonos volt Szabédiéval, csakhogy itt nem a román, hanem a germán testvéreink kebelre való ölelését vártuk. (A románokhoz hasonló módon ezt a németek is megtették.) Hóman könyvét jól jellemezhetjük Glatz Ferenc szavaival: „Német barátság, történelmi alapon” (Glatz 2016: 609). Hozzászólásában Hajdú Péter Hóman nyakatekert eszmefuttatását vette górcső alá. Elöljáróban rámutat, hogy a szerző lényegében tájékozott volt kora fmnugrisztikai irodalmában, ám célja elérése érdekében nem ezen az úton járt. „Mindez szemben áll Hóman Bálint elképzeléseivel, aki nem merül el a nyelvészeti problémák sűrűjében, hanem kitartva az ősnyelv, ősnép, őshaza trichotomiánál olyan zsákutcába téved, amely a már-már általa is elítélt délibábos elméletekre emlékeztet. Ez pedig csak azzal magyarázható, hogy a magyar nyelv és a magyar etnikum jelenségeit Hóman elsősorban humángenetikai és »lelki«, műveltségi szempontok alapján értelmezi...” (i. m. 101-102). „Hóman tehát - folytatja Hajdú - egy rosszul megválasztott genetikai szemléletmódot képvisel, amit nem foghatunk fel tudományos értéknek...” (i. m. 103).25 Ezt követően Hajdú Péter már nem írt szűkebben értelemben vett őstörténeti dolgozatokat.26 Bizonyos jelekből arra is következtethetünk, hogy korábbi meggyőződése is megbicsaklott a komplex kutatási módszerben, a társtudományok összefogásában. Erre mutatnak a debreceni finnugor kongresszuson 1990-ben tartott előadásának utolsó mondatai is: „Am IV. Internationalen Finougristenkongress haben wir zusammen mit V. I. Lytkin und A. H. Halikov ein Glas ■ус Hajdú példaadóan szakszerű bírálatának megjelentetése azért is időszerű volt, mert előtte nem sokkal korábban látott napvilágoz a könyv Szabados György által írott méltatása, amely tökéletesen nélkülözi a hozzáértés minden elemét. Sajnos, ettől nem sokban különbözik Gedai Istvánnak a könyv magyarországi kiadásához írott előszava sem (vö. Fodor 2013: 104). 26 Az őstörténet egyes kérdéseiről azonban szóban kifejtette véleményét a 90-es évek végén a Kossuth Rádió „Nyeregben írt történelem” című sorozatában, amelyet Ágoston István szerkesztett. Sajnálatos módon az interjúk szövegét írásban mindeddig nem tudtuk megjelentetni.
