Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5
18 Fodor István kőkori, Kr. e. VII. évezredi tőzegtelepülés adta a Kr. e. VII-IV. évezredi műveltség nevét, amelynek legszembetűnőbb leletei a csontból és szarvból készült eszközök és faragványok, amiket a tőzeg megőrzött az enyészettől. Ezeknek a csontból faragott tárgyaknak meglehetősen közeli párhuzamai kerültek elő korábban a Közép-Urál keleti oldalán feltárt sigiri tőzegtelepen, ezért e két lelőhelyet a kutatás hosszú ideig - mint egy régészeti műveltséghez tartozó lelőhelyeket - egymáshoz kapcsolta s számos elméletet született népességüknek történeti útjáról. Ráadásul az akkori felfogás szerint a sigiri - és a vele rokon, közeli gorbunovói - leleteket a Kr. e. Ill—II. évezredre keltezték. 1948-ban R. Indreko az észtországi átmeneti kőkorról írott könyvében azt az elgondolást igyekezett megalapozni, hogy a kundai népesség keletre húzódott egészen az Urál-hegységig, s itteni tárgyi hagyatéka lenne a sigir-gorbunovói kultúra. Később A. Ja. Bijusov éppen ellenkezőlég úgy vélte, hogy az uráli népesség vándorolt nyugatra, akik a finnugorság elődei voltak (Bijusov 1952: 25-41). Ez utóbbi feltevés azonban időrendi okok miatt eleve elfogadhatatlannak tűnt a régészek többsége számára. A kunda-sigiri kérdéskörre László Gyula is kitért szóban forgó könyvében. Ő a kundai műveltséget az őslappokkal és a szamojédokkal hozta kapcsolatba, s természetesen Idreko elméletét vallotta magáénak, mondván, hogy a nyugat-keleti vándorlásban a szamojédok elődeinek keletre vonulását láthatjuk (László 1961: 75-90). Ezzel a kérdéssel kapcsolatban Hajdú Péter Harmatta János ötletét állítja szembe, aki úgy vélte: a kundaiak (akik szerinte a szvidériek utódai) nem biztos, hogy keletre vándoroltak és genetikai rokonságban állottak a sigiriekkel (Hajdú 1968: 8, 1969: 261). Harmatta azonban ebben a dolgozatában (amely László Gyula doktori téziseinek volt az opponensi véleménye) az ötletek egész légióját röppentette szárnyra, de a kirakós játékok elemeiként kezelte azokat, szinte nem is vetvén ügyet tudományos megalapozásukra (Harmatta 1967). A kunda-sigiri elméletet ugyanis valójában P. N. Tref akov cáfolta meg, rámutatván, hogy a kundai tőzegtelepek csontanyaga bizonyára ugyanolyan lehetett, mint a szomszédos mezolitikus településeken készült csonttárgyak, amelyeket azonban - az eltérő talajviszonyok miatt - nem őrzött meg számunkra a föld. A kundai és sigiri csonttárgyak hasonlósága tehát csupán abból adódik, hogy ezek az átmeneti kőkori, igen egyszerű tárgyak a Baltikumban és az Urálban is hasonlóak voltak (Tref akov 1966: 23; vő. Fodor 1971: 254). Tret’akov igaza hamarosan be is igazolódott s a régészeti szakirodalom a hatvanas évektől a kundai műveltséget Észtországra és a környező vidékekre lokalizálja, korai emlékeit pedig ma már a Kr. e. VIII. évezredre, a késeieket pedig a Kr. e. IV. évezred elejére keltezi (Gurina 1989: 46-50). Ezt a könyvet azonban Hajdú még dolgozatának
