Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5
Hajdú Péter őstörténeti munkássága 17 azonban tulajdonképpen egy dolgozat két változata, amely rövidebb formában, magyar nyelven, Szegeden jelent meg (Hajdú 1968), bővebb, teljességre törekvő szakirodalmi jegyzetekkel ellátott formájában pedig az Ural-Altaische Jahrbücherben (Hajdú 1969). Itt a szerző lényegében folytatja érvelését, amelyet említett 1964-es vitacikkében elkezdett. Ekkorra azonban már megjelentek László Gyula doktori értekezésének rövid tézisei, amelyben a vitapartner a korábbinál még magabiztosabban és egyértelműbben fogalmazza meg véleményének főbb pontjait Hajdú részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az uráli vagy finnugor őshaza alatt miért csak az a terület értendő, ahol e közösségek felbomlottak, s ez az időszak miért csak az új kőkor lehet. Rámutat, hogy az alapnyelv szavai egyértelműen a neolitikus állapotokat rajzolják elénk.15 Elvben kívánatos lenne a nyelvcsaládok kialakulásának helyét is felderíteni, ehhez azonban jelenleg egyik tudományág sem nyújt elegendő bizonyítékot. „Az őshaza-kutatás ilyen kiszélesítése - mint írja - csak nehezíti feladatunkat, sőt sokszor eltereli figyelmünket a valamivel könnyebben megoldható problémákról” (Hajdú 1968: 5). Újból kitér az életföldrajzi szavak kérdésére, nevezetesen annak igazolására, hogy az uráli alapnyelvben a tajga fáinak elnevezései voltak meg, valamint a közép-európai lombos erdő fái közül a szil neve. Ez nem véletlen, hiszen László téziseiben az alapnyelv faneveit már kettőre csökkentette: a nyír (Betula) és a fenyő (Pinus) nevére (László 1965, 4; vö. Hajdú 1968: 7, 1969: 255). Hajdú érvelésében tetten érhető, hogy igen alapos ismeretekre tett szert a kérdéssel kapcsolatos nemzetközi régészeti szakirodalomban. Méghozzá nem csupán ismeri a fontos műveket, hanem jó érzékkel mérlegre is tudja tenni szerzőik érveinek súlyát. Ma már ezt nem nehéz megítélni az újabb régészeti eredmények világánál. Máig hatóan helyesen ítélte meg például, hogy a Finnországban a Kr. e. IV. évezredben kialakuló ún. Sperrings elnevezésű, fésűs díszű kerámia nem hozható kapcsolatba a finnugorság új kőkori fésűs vagy fésűs-gödröcskés kerámiájával (Hajdú 1968: 8, 1969: 262).16 László Gyula elméletében különösen fontos szerepet játszott az ún. kundasigiri kultúra kérdése, amely műveltséghez a Sperrings kerámiát is gyakorta hozzákapcsolták (László 1961: 81-103). Az észtországi Kunda tónál feltárt átmeneti 15 Igaz, az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az alapnyelvben meglévő szavak által jelölt tárgyak jelentős részét a régészek már megtalálták a korábbi, átmeneti kőköri emlékek között is, például a Vicsegda völgyében feltárt Kr. e. VII—VI. évezredi Visz nevű tőzegtelepen. Ám ebben a korban az itt élt népek nyelvi hovatartozása még meglehetősen tisztázatlan volt (vö. Fodor 1975: 51; Burov 1967: 59-68). 16 Ekkor már az a vita is eldőlt, hogy az ún. fésűs-gödröcskés edénytípus - amelyet korábban a kutatók többsége (László is) a kelet-európai finnugorság hagyatékának vélt - nem egy régészeti műveltség és etnikum emléke, hanem különböző csoportokra tagolható (vö. Tret’akov 1966: 48; Fodor 1971: 254).
