Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)

Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5

Hajdú Péter őstörténeti munkássága

15

ban (Hajdú 1963), az Acta Linguistica 14. kötetében pedig 1964-ben az új elmélet német nyelven látott napvilágot, a bizonyítékok részletes taglalásával. (Hajdú 1964b). A szerző szerint a két erdőtípus a közép-holocén kezdetén, a Kr. e. VI. évezred körül találkozott egymással a Pecsora folyó forrásvidéke körül, az uráli őshaza tehát Nyugat-Szibériában az Ob alsó szakasza és az Urál-hegység között helyezkedett el. Az uráli egység felbomlása után a finnugor népesség nyugat felé húzódott, és a Kr. e. III. évezredben már benépesítette a Pecsora és a Káma folyó völgyét is. Ez az elgondolás jelent meg Hajdú későbbi munkáiban, széleskörű ismertségre szert tett, több kiadást megért kézikönyveiben is (Hajdú 1964b: 74, 1966: 8-9, 1975b: 32-35, 1978: 56-57).

Az említett régészeti folyóirat következő évi számában László Gyula ugyancsak vitacikkben, egy szépen megírt esszében válaszolt Hajdú Péter észrevételeire. A válasz veleje azonban súlytalan, szinte méltatlan az alapos bírálathoz, az érvelés még csak át sem gondolt alaposan, nincsenek mérlegelhető ellenérvek. A szerző még azt sem fogadja el a bírálatból, hogy a nyelvi adatokra épített őshaza koncepció nem tükrözhet az ősi közösség felbomlása idejénél korábbi állapotot, hiszen a rekonstruált alapnyelv (benne az életföldrajzi szavakkal) csak ekkor létezhetett bizonyossággal. László azonban kitart továbbra is álláspontja mellett, s megjegyzi, hogy ha az uráli közösségnek a kialakulását keressük, „... eljutunk az őskőkor végéhez (nagyjából az időszámításunk előtti 10.000-hez), valójában még ennél is korábbi korokig” (László 1965: 68). Még csak annak kételye sem merül fel benne, hogy az őskőkori közösségek milyenek lehettek, kialakulhattak-e már akkor nyelvcsaládok. Majd megjegyzi, hogy az ősi uráliak csak olyan területen élhettek, ahol már rendelkezünk az emberi megtelepedés bizonyítékaival. (Ebben egyébként senki sem kételkedett.) Ennek az evidenciának a hangoztatására azért volt szüksége, hogy így folytathassa „érvelését”: „... ha a Volga nyugat-keleti irányát meghosszabbítjuk kelet felé, egyúttal megkapjuk az őskőkorban, annak végén és az átmeneti kőkorban lakott terület északi határát az Urál hegységig; azon túl a Jeniszej folyóig pedig ekkor még délebbre sem lakott ember. Mármost Hajdú Péter és néhányan elődei közül éppen ebben a nem lakott sávban keresik az uráli őshazát” (i. m. 69). Szerinte a Káma-vidéken olyan kis népcsoportok éltek ekkor, akiknek semmi közük nem volt a vidék későbbi, újkőkori lakosságához. Nem tartja továbbá finnugor nyelvűnek a voloszovói műveltség népességét, ami pedig ekkor már székében elfogadott nézet volt az orosz kutatásban (i. m. 69-70).

A válaszból tehát egyértelműen kiviláglik, hogy László nem ismerte fel, vagy nem akarta felismerni legnagyobb tévedését sem (az ősholocén és az óholocén adatok felcserélését) s teljesen negligált minden egyéb bírálatot is, nem vett figyelembe a felfogásának ellentmondó egyetlen korábbi, vagy könyve megjelenése