Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Ittzés Máté: Funkcióigés szerkezetek és nyelvészeti rekonstrukció (Light verb constructions and linguistic reconstruction) 111
Funkcióigés szerkezetek és nyelvészeti rekonstrukció 113 másfél évszázadban számos új indoeurópai nyelv vált ismertté: itt most elég csak az anatóliai és a tokhár nyelveket megemlíteni.4 Másfelől a finomodó rekonstrukciós módszerek és az újabb nyelvészeti elméletek és irányzatok egyre hatékonyabb eszközöket kínálnak ahhoz, hogy a különnyelvi adatokat feldolgozzuk, értékeljük, és belőlük őstörténeti, ezen belül alapnyelvi korszakok jellemzőire következtessünk. 2. A nyelvészeti rekonstrukció 2.1. Az összehasonlító történeti nyelvészetben kétféle rekonstrukciós módszert szokás megkülönböztetni: a külső vagy összehasonlító (komparatív) rekonstrukciót és a belső rekonstrukciót. Mivel a szakirodalomban ezekről részletesen lehet olvasni (1. pl. Fox 1995; Hock 1991: 532-626; Cser 2000: 13-19; Rankin 2003; Ringe 2003; Beekes 2011: 99-115; Weiss 2015; Hale 2015; Byrd megj. alatt), itt most csak néhány fontosabb szempontot emelek ki. Mindkét rekonstrukciós módszernek lényegét tekintve azonos a célja: egy olyan ún. őstörténeti nyelvállapot feltárása, amelyből nem rendelkezünk nyelvemlékes adatokkal. Az alkalmazott elvek és módszerek (hangmegfelelések felállítása, a többségi elv alkalmazása, „Ockham borotvájának” figyelembe vétele, a tipológia szerepe stb.) szintén alapvetően megegyeznek. Ezzel szemben lényeges különbség, hogy amíg a külső rekonstrukció különböző rokon nyelvekből vett adatokra épül, addig a belső rekonstrukció egy nyelven belüli, elsősorban morfofonológiai váltakozásokból indul ki. Ebből következik, hogy a két módszernél más a rekonstruktum státusza is. Míg a külső rekonstrukció a vizsgálatba bevont rokon nyelvek közös ősének, az ún. alapnyelvnek egy elemét tálja fel, addig a belső rekonstrukciónál az adott nyelv egy korábbi, a nyelvemlékes kort megelőző fázisáról kapunk képet. 2.2. A külső rekonstrukciót illusztráló (3)-as példában néhány indoeurópai nyelv ’apa’ jelentésű szavának sing. nom.-i alakját láthatjuk. Ezekből az adatokból a kezdő mássalhangzóra vonatkozólag egy hangmegfeleléssor (4) állítható fel, amely - az előbb említett rekonstrukciós elvek és metodológiai szempontok alkalmazásával - egyértelműen *p rekonstrukcióhoz vezet, azaz kijelenthetjük: az indoeurópai alapnyelvben, a felsorolt (és természetesen további) indoeurópai nyelvek közös ősében az ’apa’ szó bilabiális zöngétlen zárhanggal kezdődött (a teljes nominativusi alak minden valószínűség szerint *phiter volt). 4 Az indoeurópai nyelvek talán legjobb bemutatását Fortson (2010) 9—20. fejezete tartalmazza.
