Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)

Szemle, ismertetések - Klima László: Sudár Balázs - Szentpéteri József - Petkes Zsolt - Lezsák Gabriella - Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés (Hungarian prehistory. Science and tradition) 495

Szemle, ismertetések

511

MESTER Béla tanulmányának címe: „Vita a magyarok őstörténetéről Világos után” (349-359). A szerző által fölidézett vita az Új Magyar Muzeum lapjain zajlott. SZONTAGH GUSZTÁV „A magyarok eredete címmel” publikált írásában TOLDY Ferenc gondolataira reagált („A magyarok miveltségi állapotjai a keresztyénség felvétele előtt”, szintén az Új Magyar Múzeumban). A vita filozófiatörténeti, eszmetörténeti kontextusai mellett a vitázó felek érintették a történettudomány módszerét és céljait, valamint az őstörténet és a nemzeti tudat összefüggéseit is. SZONTAGH a múlt átírása, délibábos megszépítése ellen emelte föl szavát, az írott források mellett a régészeti leletek és néprajzi analógiák felhasználását szorgalmazta. Úgy vélte, hogy a történészek helytelen irányt mutatnak a nemzet fejlődésének. A nemzeti identitást nem a múltról alkotott mesékre kellene alapozni. Véleménye szerint jövőbe néző, perspektívákat mutató nemzeti önképre lenne szükségünk. Sajnos SZONTAGH bírálatát a romantikus lelkületű történészek nem fogadták el.

MIKOS ÉVA őstörténetünk folklórhagyományairól értekezett tanulmányában („A honfoglalás a folklórban és a populáris kultúrában, avagy a honfoglalás néphagyományainak forrásai”, 361-380). A szerző először a honfoglalás folklóremlékeit tárgyalja. Ez a szövegcsoport a középkori hősköltészetből vezethető le. E témakör három klasszikusa - a csodaszarvas-, a fehérló- és a turulmonda - a krónikákban őrződött meg. E történeteket hivatásos előadók, énekmondók terjeszthették. Továbbélésük, közvetlen beszűrődésük a népi hagyományba vitatott. Aló. században kezdődő magyar nyelvű történetírás eleinte csak a művelt rétegekhez jutott el. A magyarság eredetéről és a honfoglalásról szóló szórványos mondái emlékezet, valamint néhány alapvető történeti adat majd később, a 19. században jut el a magyar paraszti társadalomhoz. Ekkor zajlik a magyar nemzet kialakulása. Az értelmiség által összefoglalt tudnivalók a ponyvairodalom és a kalendáriumok révén válnak ismertté a magyar társadalom akkor legnépesebb rétege, a parasztság körében. Az ismeretek másodlagos folklorizációs folyamat révén válnak a népköltészet tárgyává és épülnek be a paraszti kultúrába (erről 1. MlKOS Éva „Árpád népe. A magyar honfoglalás-hagyomány megszerkesztése és népszerűsítése a XVIII-XIX. században” című monográfiáját). A honfoglalással kapcsolatos mondák nem túl gyakoriak a parasztság folklórjában. Az Attila- és Csaba-mondakör is szerepel a gyűjteményekben, de szintén csak szórványosan. MlKOS a Monda Archívumból (MOA), az Új Magyar Népköltési Gyűjteményből (ÚMNGy) és BOSNYÁK SÁNDOR gyűjtéseiből említ példákat.

A tudománytörténeti írásokat Glatz Ferenc összefoglalása zárja (Elnöki zárszó - Tudománytörténeti szekció. „Az őstörténelem kutatásának hasznáról”, 381-384). A szerző először a források elemzéséről, a források szubjektív jellegéről osztja meg gondolatait, majd SZŰCS JENŐ őstörténeti munkásságát méltatja. A következőkben a történelem kutatását, a megtörtént események értelmezését is befolyásoló politikai igényekre tér rá. Végül egy időben távoli, de térben azonos