Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Szemle, ismertetések - Klima László: Sudár Balázs - Szentpéteri József - Petkes Zsolt - Lezsák Gabriella - Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés (Hungarian prehistory. Science and tradition) 495
Szemle, ismertetések 507 Paksa Katalin tanulmánya a magyar népdalkutatás alapvető eredményeit foglalja össze: „A magyar zene őstörténete. Kérdések és válaszok” (239-249). A kutatások a dallamok szerkezetének és felépítettségének tanulmányozására irányulnak. A magyar népdalok összehasonlító elemzése révén öt típust sikerült elkülöníteni. Ezek különböző eredetűek. Az 1. csoport, a történelem előtti archaikus réteg kapcsolatai kelet felé mutatnak, de csak távoli finnugor és török párhuzamai vannak. A 2. csoport a magyar siratóénekek köre, ez a honfoglalás előtti dallamvilág ugor rétege. A további három csoport mind pentaton stílusú. Ezek közül az egyik csoport az ugor és az ótörök rétegek közé helyezhető, speciális jegyekkel nem rendelkezik, általános dallamvilágot képvisel. Az ótörök eredetű pentaton stílusú dallamok két csoportra oszlanak. A kis hangterjedelmű típus Paksa szerint régebbi, talán abból az időszakból származik, amikor az ősmagyarság az Urál hegység keleti oldaláról átköltözött a nyugati oldalra. E stílus csuvas, cseremisz és burját párhuzamokkal rendelkezik. A nagyobb hangterjedelmű, kvintváltó pentaton dallamok szintén rendelkeznek csuvas és cseremisz kapcsolatokkal, de csak egy igen kis területről ismertek. PAKSA idézi VARGYAS LAJOS és DOBSZAY László megállapításait arról, hogy a pentaton kvintváltó dallamok magyar közegben jöttek létre török hatásra, és az említett szűk területen, a cseremisz-csuvas határvidéken a szomszédban élő magyarok hatására terjedtek el. A művelődéstörténeti szekció előadásait PALÁDI KOVÁCS ATTILA foglalta össze (251-254). írásának érdekessége, hogy tárgyalja PÓCS ÉvÁnak a konferencián elhangzott, ám itt nyomtatásban meg nem jelent előadását is. Egyetért PÓCS ÉvÁval abban, hogy „a sámánhit recens emlékei nem alkotnak koherens rendszert”. PALÁDI KOVÁCS szerint DIÓSZEGI VILMOS a magyar sámánhit rendszerként való bemutatásával és keleti eredetének bizonyításával Róheim GÉZA azon állítását kívánta cáfolni, hogy „a magyar néphit voltaképpen szláv néphit”. A recenzens tudomásul veszi, hogy a magyar sámánhit töredékes emlékeiből rendszer nem rekonstruálható. Azt azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyen rendszer nem létezett volna a honfoglalás idején, hogy a honfoglaló magyarság hiedelmei, a világról vallott elképzelései ne alkottak volna egységes világképet. A történeti szekció konferencia-előadásai az írott források különböző csoportjait tekintették át. A kötet első írásában ZlMONYI ISTVÁN az arab források magyar vonatkozásait tárgyalja: „Arab források a honfoglalás kori magyarokról” (257-266). Először a történeti kontextust ismerteti: a Kaukázuson túli arab hódítás menetét, és az arab-kazár háborúkat. Ezután néhány fontosabb forrást emel ki: Ibn Haukal világtérképét elemzi és a Dzsajháni-hagyományról szól részletesebben. A Dzsajháni-hagyomány magyar fejezetéről ZlMONYI 2005-ben monográfiát jelentetett meg. Onnan átvéve eredményeit, e tanulmányában röviden be-
