Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Szemle, ismertetések - Klima László: Sudár Balázs - Szentpéteri József - Petkes Zsolt - Lezsák Gabriella - Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés (Hungarian prehistory. Science and tradition) 495
Szemle, ismertetések 503 laló férfiak egy része a mai uráli népek felé mutat kötődést. Raskó csapata a tejemésztés képességének genetikai alapjait is vizsgálta. Eredményük szerint a honfoglalók lényegében ugyanolyan arányban voltak képtelenek a szarvasmarha tejének fogyasztására, mint a ma élő uráli népek (honfoglalók: 80% fölött, uráliak: 70%). Itt a szerző pontatlanul fogalmaz, ugyanis korábban a finnekről azt írta, hogy 81,5%-ban képesek megemészteni a tehéntejet. A továbbiakban azonban kiderül, hogy a tej emésztésre vonatkozó adatok véleménye szerint a magyarság ázsiai eredetét bizonyítják, tehát uráliakon csak az Ázsiában élő finnugorokat és szamojédokat érti. A harmadik antropológiai és egyben a második archeogenetikai tanulmány CSŐSZ ARANKA és Mende Balázs Gusztáv müve („Beszámoló a Kárpát-medence 7-10. századi népességén végzett archeogenetikai vizsgálatok eredményeiről”, 173-177). A két szerző részletesebben ismerteti azokat az eredményeket, amelyeket RASKÓ csak nagy vonalakban foglalt össze. A nemzetközi archeogenetikai kutatások legnagyobb hibája, hogy a vizsgálatokhoz felhasznált minták vétele ötletszerű, és figyelmen kívül hagyja a történeti szempontokat. Magyarországon a régészettel együttműködve, a kutatók közösen megfogalmazott kérdésekre keresik a válaszokat. A honfoglalók 10. századi kis sírszámú temetőiben keresték a családi kapcsolatok bizonyítékait. Ennek érdekében teljesen feltárt temetők genetikai elemzését végezték el. Az eredmények rendkívül meglepőek, és nehezen illeszthetők bele a történészek és régészek által megalapozott tudásunkba. A vizsgált temetők többségében nem volt két olyan személy, akinek közös lett volna az anyja, és az anyai ágú leszármazásra (anyagyermek, nagymama-unoka) sem találtak példát. Erre a jelenségre két magyarázat kínálkozik: a temetőket létrehozó közösségek nem családi alapon szerveződtek, vagy ezeket a kicsiny temetőket valamilyen nagy közösség használta, de igen rövid ideig. A temetők rövid ideig történő használatából arra lehet következtetni, hogy a népesség vándorló életmódot folytatott. A kutatók két avar és honfoglaló magyar minta esetében nagyon erős hasonlóságot találtak. Itt is két magyarázat kínálkozik: sikerült konkrét bizonyítékot találni a Kárpát-medencei avar-magyar kontinuitásra, vagy pedig a vizsgált avar és magyar nők ugyanabból a földrajzi környezetből, esetleg ugyanabból a népességből származva, de más-más időben érkeztek a Kárpát-medencébe. A konferencia első napjának délutánján elhangzott régészeti és antropológiai előadások után KOVÁCS LÁSZLÓ elnöki zárszava következett. Ez a kötetben a 179-189. oldalakon olvasható. Szervesen illeszkedik a tanulmányok sorába, egyik-másiknál hosszabb is. írásában KOVÁCS röviden ismerteti korábban már publikált elgondolását a 9-12. századi temetkezések kategorizálásáról. Az általa felállított hét típusból a negyedikbe az úgynevezett szállási temetőket sorolta. Ennek a csoportnak az elkülönítése nem független az archeogenetika fentebb vázolt eredményeitől. A szállási temetőket fenntartó közösségek a 10. században
