Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Szemle, ismertetések - Klima László: Sudár Balázs - Szentpéteri József - Petkes Zsolt - Lezsák Gabriella - Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés (Hungarian prehistory. Science and tradition) 495
Szemle, ismertetések 499 „első (honfoglaló) nemzedék” emlékanyaga. Ennek fényében meg kell vizsgálni, hogy a magyarok esetében miért nem számol a kutatás egy ilyen emlék nélküli „első nemzedék” létezésével. (Egy megjegyzés: tudomásunk szerint már vannak C14-es módszerrel a 895 előtti évekre datált magyar leletek Szeged környékéről.) A magyar őstörténeti előadások első sorozatát SZENTPÉTERI JÓZSEF zárta. A konferenciakötetben publikált írásának címe: „Kritikai megjegyzések az avarmagyar asszimiláció kérdésköréhez” (43-53). SZENTPÉTERI megközelítése régészeti alapú volt, és egyetlen kérdés állt a középpontjában: megérte-e az avar népesség a magyar honfoglalást. A 7-11. század közötti időszak kb. 3 ezer lelőhelye közül csak 7 (0,23%) rendelkezik olyan késő avar kori leletanyaggal, amely alapján feltételezhető, hogy az adott népesség megérte a magyar honfoglalást. SZENTPÉTERI szerint a jelenlegi módszerekkel nem igazolható az avar népesség és a betelepült magyarság egymásba olvadása. A régészeti nyomok hiányából arra következtet, hogy a későavar népesség talán a betelepülők alsó rétegébe olvadhatott bele. A melléklet nélkül eltemetett szegény avarokból tehát melléklet nélkül eltemetett szegény magyarok lettek. Az avar köznép vezetői talán betagozódhattak a honfoglalók középrétegébe, de ennek sem látjuk régészeti nyomait. Kérdés, átvették-e a magyar középréteg viseletét, és ezzel együtt kivetkőztek-e avarságukból is. Ha ez történt, akkor a régészeti módszerek megint csak elégtelenek a megtalálásukra. A tanulmánykötet olvasása során most érkezünk el az első szakasz értékeléséhez. A könyv érdekessége, hogy tartalmazza az egyes szekciókat lezáró elnöki összefoglalók szerkesztett, kiegészített változatát is. Az előadások első ciklusában FODOR István ült az elnöki székben. A kötetben publikált írásában („Elnöki zárszó — megjegyzések a szekció első három előadásához,” 55-61) szinte kizárólag TÜRK ATTILA mondanivalójának cáfolatával foglalkozik. Elsőként azt kifogásolta, hogy miért kell a jól bevált „magyar őstörténet” helyett a „korai magyar történet” terminus használatát erőltetni. Bírálatát VÁSÁRY Istvánnak is címezte. Ezután azt igyekezett cáfolni, hogy a magyar őstörténet régészeti kutatása 1990-2005 között marginális helyzetben lett volna. Véleménye szerint a helyzet rosszabb, mert Jobbára egyéni kedvtelés volt ez mindig”. A továbbiakban viszont már azt kéri számon TÜRK ATTILÁtól, miért negligálja az elért kutatási eredményeket. Miért állítja újdonságként hogy „a 10. századi magyar emlékanyagnak minden kétséget kizáróan vannak 9. századi kelet-európai előzményei”, hiszen ezt már régész elődeink is tudták. Bírálata megint nem csak TÜRK ATTILÁnak szól. Valójában az ebben a kötetben nem publikáló BÁLINT CSANÁDot bírálja, amikor a „vegyes érvelést” védi és elítéli a „keletpreferens” és „bizáncpreferens” terminusok használatát. Ezután FODOR ISTVÁN a radiokarbon-keltezés megbízhatóságában kételkedik. A Dnyeper és mellékfolyói környékén körvonalazódni látszó magyar leletegyüttes (Szubbotyici-horizont) a
