Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Tanulmányok - Cser András: A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája (The morphophonology of Latin inflectional allomorphy) 35
CSER ANDRAS A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája In this paper we offer a comprehensive description and morphophonological analysis of Latin inflectional morphology, with special regard to the patterns of allomorphy and the environments governing the distribution of allomorphs. It is demonstrated that all the attested allomorphic alternations can be described as functions of the sonority scale as defined on vowels. Two major specific novelties of the analysis are (i) the unified description of nominal and verbal inflection, and (ii) the demonstration of contiguity in allomorphy, i. e., that subsections of the sonority scale that trigger the same allomorph are uninterrupted. Keywords: sonority scale, Latin, allomorphy, phonological conditioning, inflection. 1. Bevezető megjegyzések A klasszikus latin inflexiós és derivációs morfológiájára jellemzőek a tő- és toldalék-váltakozások, a kiterjedt allomorfía és a fúziós jelölés. A morfológia egy része leírható agglutinálóként, jelesül a névszók szám-eset-jelölése, továbbá a fínit és nem finit igealakok, amelyek az egyes igetöveken alapulnak - maguknak az igetöveknek a viszonya azonban sokszor nem agglutináló. A szóképzés jelentős része szintén agglutináló, de ezzel a jelen cikkben nem foglalkozunk. Mind a névszó-, mind az igeragozások változatos és kiterjedt váltakozási (allomorfikus) mintázatokat mutatnak, ezeken alapul a lexikális egységek besorolása ragozási típusokba (hagyományos néven az igéknél konjugációk, a névszóknál deklinációk). Ebben a cikkben ki fogjuk mutatni, hogy ez a változatosság gyakorlatilag teljes egészében redukálható bináris allomorfiákra, amelyeket a tővégi szegmentum hangzóssága (szonoritása) irányít.1 A hangzósság mint az allomorfíát kondicionáló skála lényeges tulajdonsága az egybefüggőség (kontiguitás): ha két, a skálán nem szomszédos környezethez ugyanaz az allomorf tartozik, a kettő közötti összes környezet ugyanazt az allomorfot választja. Egybefüggőség nélkül a hangzóssági skálának semmilyen leíró, magyarázó vagy elméleti jelentősége nem volna. Az, hogy a hangzóssági skála, közelebbről pedig a ma1 Ezzel már kísérletezett a névszók vonatkozásában Spaelti (2004) és kisebb módosításokkal Emonds - Spaelti (2005), valamint továbbfejlesztett formában Emonds (2014) is. A mi dolgozatunk ezeknél mélyebbre megy, hiszen egységes leírását adja a névszói és az igei inflexiónak, és jelentősen eltérő elemzést ad számos részletkérdésről (pl. /-tövek). Természetesen jelölni fogjuk, hogy mely részletekben egyezik elemzésünk az említett szerzőkével. Nyelvtudományi Közlemények 111: 35-63. DÓI: 10.15776/NyK.2015.111.2
