Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Cser András: A latin labiovelárisok fonológiai elemzéséhez (A phonological analysis of the Latin labiovelars) 337
A latin labiovelárisok fonológiai elemzéséhez 341 mássalhangzócsoport (szekvencia), akkor a [k] gyakrabban fordul elő mássalhangzócsoportban, mint szomszédos mássalhangzó nélkül. Saját korpuszunkban mássalhangzócsoportban (beleértve a (qu)-t, de nem beleértve a geminátákat) 39 062 előfordulása van, geminációban 924, egyikben sem 29 694. Ráadásul a (qu) gyakoribb, mint az összes többi [k]-t tartalmazó mássalhangzócsoport együttvéve (20 225, illetve 18 837). Ezzel szemben a [p], amelynek az eloszlása más tekintetben nagyjában-egészében a [k]-éhoz hasonló, mássalhangzócsoportban (gemináták nélkül) 13 314-szer fordul elő, geminációban 703-szor, egyikben sem 16 364-szer. Az arányok hasonlóak lesznek akkor is, ha a (qu)-t szegmentumként és nem szekvenciaként elemezzük, mert akkor a [k] mássalhangzócsoportban 18 837-szer fordul elő, míg nem mássalhangzócsoportban 29 694-szer. Azt nem száfnoltuk végig, hogy más mássalhangzók kvantitatív adatai a [p]-éhez hasonlóak-e, de valószínű, hogy Devine - Stephens állítása e tekintetben helytálló. Mindent egybevéve tehát a gyakorisági adatokból egyértelmű következtetést nem lehet levonni. 3.2. Fonetikai tények Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a (qu) vokalikus eleme más volt, talán kevésbé zörejes, mint a [w] más környezetekben. Allen (1978: 17) utal a Kr. u. 2. századi grammatikus, Velius Longus leírására, valamint az olasz nyelv is ilyen eloszlást mutat. Míg az ókori grammatikusok és ortográfusok megjegyzései a fonetikai részletek tekintetében gyakorta megbízhatatlanok vagy nehezen értelmezhetők, az Allen által idézett szakaszt valóban lehet úgy értelmezni, hogy a (qu)-ban előforduló [w] elem kevésbé volt magánhangzós, mint a [w] szegmentumok más környezetekben.3 Allen ebből azt a következtetést vonja le, hogy 5 5 „...v litteram digamma esse... non tantum in his debemus animadvertere in quibus sonat cum aliqua adspiratione ut in valente et vitulo et primitivo et genetivo sed etiam in his (in) quibus (cum q) confusa haec littera est (ut) in eo quod est quis” ‘tartsuk észben, hogy a v betű digamma [azaz [w] - Cs. A.] nemcsak azokban [a szavakban], amelyekben bizonyos zörejjel hangzik, mint a valens és a vitulus és a primitivus és a genetivus [szavakban], hanem azokban is, amelyekben ez a betű összeolvad (a q-val), mint a quis-Ъеп' (Velii Longi De Orthographia, Keil (1857-80) VII 58, saját fordításunk). A ( ) jelek között álló részek hiányoznak a legfontosabb kéziratból és az első nyomtatásból is. Velius Longus számára a különbség alapvetően az adspiratio (itt minden bizonnyal ’zörej’-nek vagy ’zörejesség’-nek fordítandó) és a littera confusa között van. Ez utóbbi olyan terminus technicus volt, amely betűkkel pontosan nem ábrázolható hangzó formát jelölt, ebben a szövegkörnyezetben pedig olyan hangot jelölt (ti. a [w]-t), amely összeolvad az őt megelőző (q) (vagyis [k]) zárhanggal. De vegyük észre, hogy a zörejes (v)-re adott példái mind szókezdő és magánhangzóközi előfordulások, és ezeket állítja szembe a (qu)-val. A mássalhangzó utáni [w]-ről egyébként nem mond semmit.
