Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227
238 Tóth Valéria szövege s a bennük rejlő személynévanyag az alább idézett következtetések levonására önmagában nem lehet alkalmas. 4.3. í. A történeti személynévkutatásban a névrendszertani kérdésekkel összefüggésben gyakran fordul a figyelem egyes személynévfajták kronológiai jellemzői felé. Különösen nagy érdeklődés övezi a családnevek és az ezek előzményéül szolgáló ún. átmeneti névszerkezetek (a fogalomhoz lásd pl. Slíz 2010: 157, N. Fodor 2010a: 28) kronológiai viszonyát: alig van olyan személynév-történeti vizsgálatokat végző szakember, aki ne foglalt volna valamilyen módon e kérdésben állást (az egyes vélemények tudománytörténeti áttekintését lásd Hajdú 2003: 736-377, 740, illetve legutóbb N. Fodor 2010a: 30-32, Slíz 2011a: 177-179). Az, hogy a családnevek kialakulásának idejét tekintve hosszú időn át nem volt megegyezés a szakirodalomban, világosan jelzi, hogy a források személyjelölő szerkezetei alapján kronológiai kérdésekben nem sok esélyünk lehet olyan válaszokat kapni, mint amilyenekre a kutatók számítottak. Ez a negatív konzekvencia több tényezővel is szorosan összefügg: a név és a névviselő azonosításának fontossága régóta alapvető igény a személynevek kutatásában, de ennek nehézségeivel ugyancsak tisztában vannak a kutatók (lásd ehhez módszertani szempontból is Korompay 1971, Slíz 2006); és még ha ezen a téren érhetünk is el jelentős eredményeket (ezen alapul a genealógia, a családtörténet kutatása), a források fennmaradásának esetlegessége, illetőleg a névöröklés tényének és ezzel kapcsolatban a névforma változékony vagy szilárd voltának nagyon bizonytalan igazolhatósága13 egytől egyig olyan körülmények, amelyek beszűkítik a névkutatás lehetőségeit egy-egy személynévfajta (jelen esetben a családnevek) időbeli viszonyainak felderítésében. Az utóbbi időben egyfajta kompromisszumként - mintegy a családnevek kialakulásának folyamat jellegét hangsúlyozva és annak társadalmi-területi eltéréseit is figyelembe véve - igen tág időhatárokat (a 13. század második fele és a 17. század közötti időszak) jelölnek meg a kutatók (lásd pl. N. Fodor 2004: 31, 2010a: 18). Ez a megoldás mindenképpen reálisabban tükrözi a kérdéses jelenséget, mint a korábbi szakmunkákban tapasztalható kategorikusabb álláspontok. Egyes személynévfajták kronológiai kérdéseivel foglalkozva három tényezőt feltétlenül érdemes szem előtt tartanunk. Az egyik ilyen tényező az a körülmény, mely szerint a személynévrendszer változásai - a nyelvi változások általános természetéhez igazodva - úgy zajlanak, hogy egy ideig a régi és az új struktúra egy- 12 12 Ezzel szembesülve egyáltalán nem szokatlan az az „áthidaló” (és nem minden tekintetben védhető) megoldás, amit például Szabó István munkájában tapasztalhatunk, aki bár világosan utal arra, hogy a családnevek öröklődővé válását - jellegükből kifolyólag - nem érzékeltetik a lajstromok, mégis elég alapot lát arra, hogy az 1522. évi dézsmalajstrom paraszti családneveit már öröklődő névformáknak tekintse, amelyek azonban ekkor még változhatnak (1954: 10-11).
