Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227
Szempontok a középkori források személynévi adatainak értékeléséhez 239 más mellett él, és párhuzamosan funkcionál. Ez a tétel a családnevek kapcsán azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell valamiféle anomáliának tekintenünk azt, ha a személyek megjelölésében egy bizonyos korszakban vannak már prototipikus családnevek, amelyek tehát a családnévszerüség minden kritériumának eleget tesznek (azaz családtagokat összekapcsoló, öröklődő, csekély változékonyságot mutató névformák), ám mellettük vannak olyanok is, amelyekre ezek a jegyek még csak átmenetileg, alkalmilag jellemzők (azaz pl. két generáció között megfigyelhető az öröklődés, a harmadik generáció tagjainál azonban más névforma jelenik meg; vagy a generációk közötti öröklődés mellett testvérek névhasználatában - birtokszerzés vagy egyéb, nem kideríthető okok miatt - más megkülönböztető név bukkan fel; esetleg egyidőben több, de nem minden családtag viseli az adott névformát).13 Ezek a nevek ekkor még nyilvánvalóan távolabb állnak a prototipikus családnevek kategóriájától. Az efféle párhuzamosság tehát a nyelvi jelenségek működésének és változásának legtermészetesebb jegyei közé tartozik. A másik tényező pedig, amit a kronológia kapcsán figyelembe kell vennünk az, hogy bármely nyelvi és ezen belül névtani jelenségre érvényes az a megállapítás, amit Benkő Loránd a névdivat vonatkozásában hangsúlyoz ugyan, de aminek általánosabb érvényt is adhatunk, az tudniillik, hogy „a nagyon kényes kronológiai problémákat nem szabad, nem lehet »összmagyar« szempontból néznünk, ha csak nem akarjuk idevágó eredményeinket vagy az esetleges erre épülő következtetésláncolatot illuzórikussá tenni” (1960: 132, de lásd még ehhez Bárczi 1958: 127 is). A kronológiai vizsgálatok során tehát - egyfajta keresztszempontként vagy még inkább párhuzamos apektusként - a társadalmi rétegek névhasználatának eltéréseire éppúgy tekintettel kell lennünk, mint a területi, azaz a nyelv- és névföldrajzi körülményekre. Személynévtani közhelynek számít az a vélekedés, miszerint a családnevek kialakulása és elterjedése az egyes társadalmi rétegekben nem egyidejűleg következett be: előbb jelent meg a birtokos rétegnél, majd a városi polgárságnál, végül a jobbágyság, a szolgarendűek körében (vő. pl. Benkő 1948: 45, 1967b: 380-381, Kálmán B. 1979: 9, Slíz 201 la: 234). Ebben a vélekedésben valószínűleg jelentős igazság van: részint a nyelvi változások terjedésének alapvető természetére, részint pedig arra alapozva, hogy bizonyos személynévfajtákra előbb jelenik meg az igény a felsőbb társadalmi rétegekben, ezt az álláspontot nagyobb kockázat nélkül vállalhatjuk. Akkor azonban, amikor éppen a források személyjelölő szerkezeteinek értékelése áll a középpontban, a fenti állítás mérlegelésekor azt semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egyes társadalmi rétegek képviselőinek adatoltsági viszonyai, dokumentálhatósága egyáltalán nem mondható kiegyensúlyozottnak: a jobbágyságra például a 15. 13 Ilyen esetekre Slíz Mariann több munkájában is idéz példákat (2008: 130, 2010: 160, 2011a: 187), és nem kifejtetten ugyan, de efféle kettősségre utalhat Szabó István is az említett írásában (1954: 10-11).
