Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tolcsvai Nagy Gábor: Az igekötő + ige szerkezet szemantikája (The semantics of pre verb + verb constructions) 187
212 Tolcsvai Nagy Gábor megvált ’visszavált, visszavásárol’, megvet ’háta mögé vet, úgy távolít el magától, hogy ne kerüljön a szeme elé’. A meg igekötő elsődleges jelentése a fenti (28) példákból kikövetkeztetve: egy entitás (elsődleges figura, trajektor, tr) irányulása térben távolból visszatérő vagy távolodó és visszatérő, egy ösvény elején, kezdő pillanatnyi állapotban közel van egy meghatározott térbeli entitáshoz (másodlagos figura, landmark, lm), az ösvény végén távol van a meghatározott térbeli entitástól, majd újra közel van, a feldolgozásban úgy, hogy az összes köztes pillanatnyi állapot egyetlen szerkezetben kumulatív módon jelen van. A referenciakeretben a referenciapont, a viszonyítási pont, amihez képest az ösvény leképeződik, elsődlegesen az emberi test, ennek analógiájára bármelyik további típus. A két landmark (másodlagos figura) az ösvény kezdő- és végpontja. A kezdőpont a közel vagy a távol mint fizikai tér, a végpont a közel mint fizikai tér. Az elsődleges figura (trajektor) körülhatárolt fizikai tárgy, amely képes helyváltoztató mozgásra, mozgatható. A meg igekötő kialakulásában a többi ősi igekötőnél is nagyobb szerepet játszott az emberi test mint referenciapont, hiszen az igekötő történeti előzménye többek között a ’hát’ emberi testrészt jelölte, így a közvetlen testi kiindulópont eleve érvényesült. A 15. ábra a meg igekötő eredetibb, irányt jelölő jelentésszerkezetét mutatja be. 15. ábra A meg igekötő eredetibb, irányt jelölő jelentésszerkezetének kiinduló, köztes és végpontja Az egyes ősi igekötők jelentésszerkezetei között különbségek és azonosságok mutatkoznak. Az azonosságok a 3. pontban foglaltak szerint érvényesülnek: az igekötő elsődleges jelentése specifikus térbeli irányultságot fejez ki trajektor-landmark relációban, dinamikusan, a FORRÁS-ÖSVÉNY-CÉL térbeli séma alapján, egy referenciaponthoz viszonyitva. A ki - be és fel - le igekötők párokban funkcionálnak, szemantikai szerkezetük elemei, felépítésük megegyezik, térbeli irányultságuk a párokon belül ellentétes. Az ősi igekötők közötti szemantikai különbségek a szemantikai alszerkezetek közötti különbségeken alapulnak. Az emberi test mint referenciapont nagyobb mértékben profílálódik a fel, le, el igekötőkben, és kevésbé a ki, be igekötőkben. Ebből a rendszerből kiválik a meg igekötő.
