Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)

Tanulmányok - Monti László: „Vanni vagy nem vanni" ’to be or not to be’, avagy létige és kopula az uráli nyelvekben („To be or not to be” or the existential verb and the copula in the Uralic languages) 7

18

HoNTi László

Ableitung des Pronominalstammes to- mit dem Lokativsuffix *nS ist. Ich bin der Meinung, daß die Wörter *e-lä, *o-le (= fl. elä- ’leben’, ole- ’ist’) ursprünglich Ortsadverbien waren” (Mikola 1975: 231). Balázs néhány évvel később a ma. val- ~ vol- ~ fi. ole- létigét és családját a távolra mutató U *o- ~ *u- ’jener, -e, -es’ (UEW 1: 332) névmástőböl kívánta levezetni (Balázs 1979: 20), a közeire mutató *e— */- névmástőből (vö. U *e- ’dieser, -e, -es’, UEW 1: 67) pedig a zürj. em alakot (vö. „em... Suppletivum für ’sein’, Sg. Präs, ohne Unterschied der Personen...” WUo 41) próbálta értelmezni. Esetleges párhuzamként hivatkozott a jur. tana ’ist, existiert’ igére (Balázs 1979: 21). Végül ezen adatokból levonta a következtetést: „Wenn wir diese Belege in Betracht ziehen, können wir prinzipiell, jedoch nicht in allen Einzelheiten mit der Vermutung von Mikola einverstanden sein... Was Mikola ohne nähere Begründung erwähnte, kann auf Grund der obigen Beweisführung m. E. auf gehörige Weise unterstützt, erklärt und bestätigt werden” (Balázs 1979: 22).

E feltevések tévesek: (1) Balázsnak a ma. val— vol- - fi. ole- etimológiájával kapcsolatos ötlete hangtanilag is téves (1. Honti 1981: 274). (2) A zürj. em az U *elä- ’leben’ származéka (1. fentebb: 1.1.1. és Rédei 1967: 165-166). (3) Ezen északi szamojéd ige aligha támogathatja Balázs feltevését, az ugyanis „mutató névmás + létige” összeolvadásából jött létre (Wagner-Nagy 2002: 154).

1.1.5. A FU *le- ’sein, werden, leben’ mai képviselőiről az alább előadandókat lehet tudni. Úgy vélem, akkor mutathatom be ezeket a leghitelesebben, ha ugyancsak idézem a kutatók nézeteit.

Finnségi nyelvek

Ismereteim szerint Györke foglalta össze a legteljesebben a finnségi nyelvekbeli helyzetet, amit részletesen idézek: „In den ostseefinnischen Sprachen vertritt die kürzere Form (estn. le-, finn. lie- usw.) im allgemeinen drei Hauptfunktionen, resp. Hauptbedeutungen: 1. Futurum (ich werde usw.), 2. seltener - mit Ausnahme des Finnischen - Potential (ich mag sein usw.), und 3. vereinzelt - Präsens (ich bin usw.). Alle drei Gebrauchsvarianten lassen sich auch in anderen verwandten Sprachen nachweisen” (Györke 1936: 24-25).

A finnben ennek az igének csonka a paradigmája, nincsenek igenevei, nincs imperativusa, csak potentialisi alakjai ismertek, pl. lienen, lienee, lienette, a ne potentialisjel nélkül hatóigei funkciója van, pl. kukahan lie? ’wer kann er doch sein?’ (Györke 1936: 13).

„Die Tatsache, daß man z. B. anstatt der finnischen potentialen Form 1. ollen, 2. ollet usw. die in ein ganz anderes Paradigma gehörende Form 1. lienen, 2. lienet usw. zu gebrauchen anfing, zwingt gerade zu der Annahme, dass an die Form 1. lienen, 2. lienet usw. dieselbe Bedeutungsnuance ge