Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Monti László: „Vanni vagy nem vanni" ’to be or not to be’, avagy létige és kopula az uráli nyelvekben („To be or not to be” or the existential verb and the copula in the Uralic languages) 7
Létige és kopula az uráli nyelvekben 9 ki, hogy jelen időben az 1. és a 2. személyekben az öle- tőhöz járulnak a személyragok, míg a 3. személyekben a tő mindössze o-\ finn sgpl. 1. ole-n ole-mme 2. ole-t ole-tte 3. o(-)n o-vat Több finnugor nyelvben, nyelvcsoportban olyan 3. személyű alakjai vannak a létigének, amelyek valójában deverbális nomenek, és nem is feltétlenül az illető létige származékai; ehhez vő. „A 1 é t i g e egyes és többes szám 3. személyű alakja történetileg nézve szekunder jelenség, mert általános nézet szerint voltak kopula nélküli állítmányi szerkezetek, voltak csak nominális mondatok, ahogy ez még ma is sok uráli nyelvben megvan. A 1 é t i g e paradigmája tehát eredetileg legalábbis jelen idejű alakjában hiányos volt, a 3. személyiek) alakjai hiányoznak. Ebből következik, hogy az egyes szám 3. személyű igealak előfordulásai mindenképpen újabbaknak tarthatók, mint azok az előfordulások, melyek itt az egzisztenciális igét használják” (Winkler 2003: 203). A finnségi nyelvek létigéjének egyes számú 3. személyű alakja, a finn, karjalai, lüd, vót, észt on, lüd, vepsze от, lív um, u’m, от ’van’ és a finn ama ’eigen; Eigentum’ stb. olyan ősfinn előzménynek a folytatója, amely a szakirodalmi állásfoglalások értelmében a FU *wole- (> fi. öle-) ’sein, werden’ nagyon régi (preuráli?) deverbális nomenje (1. SKES 2: 430-431, Itkonen 1968: 500, UEW 2: 717, SS A 2: 265). A vepsze létige sg. 3. személyű alakja: от, a pl. 3. személyű pedig: oma(d) (Zajceva 1981: 254). A vepsze от (~ finn stb. on) ’van’ és oma(d) (~ finn stb. ovat) ’vannak’ tehát nem közvetlenül a *wole- létige származékai. A lappban a *wole- igének nyoma sincs. A megfelelő mordvin igealak, az ul’i jelentése ugyancsak ’ist’ és főnévként ’Eigentum’ jelentésű (MdWb 4: 2449), tehát egyértelműen szintén deverbális nőmén. Hasonló a helyzet a cseremiszben is, ahol az „ulam, álam ’vagyok’ ige ragozása a 3. személyben nem szabályszerű, ... -es végű alakja is megvan” (Веке 1911: 314), pl. a jelen idejű alakok: ulam (e. sz. 1.), illat (e. sz. 2.), ulo (e. sz. 3.); „die Form der 3. Person Singular vom Verb ulas ist ules; unpersönliche Form: ulo... was vorhanden ist, all ganz... vermögend, reich” (Веке MaNyjSz 4/9: 3241-3243). A magyarban is olyan kettősség (nőmén ~ verbum) van, mint a mordvinban és a cseremiszben: vagyon > van. A permi nyelvek azzal tűnnek ki, hogy a FU *wole- mai folytatójában három ige forrt többé-kevésbé egybe, egyrészt a FU *le- ’sein, werden, leben’, másrészt az U *elä- ’leben’ egyes alakjai olvadtak bele a voltaképpeni létige paradigmájába (erről 1. alább).
