Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)

Tanulmányok - Honti László: Hangtani és szemantikai megfelelés az uralisztikai etimológiai kutatásban (Phonological and semantic correspondences in Uralic etymological research) 43

Hangtani és szemantikai megfelelés az uralisztikai etimológiai kutatásokban 51

számú zöngét többé-kevésbé elnyomja a laterális résben keletkező zörej. A félzöngésség és a zöngétlenség képzete így talán csak a szűk laterális réssel és az általa okozott erős zörejjel magyarázható. Ezen mássalhangzók az ә (és az 5) kiesésével ennek ellenére is azért lehetnek szótagalkotók, mert pl. hangzósságuk tekintetében kiemelkednek környezetükből, mint pl. az sz a pszt szótagban. Fonológiailag tehát a kérdéses osztják mássalhangzók zöngésnek tekintendők.

Mind az /-félék, mind az л-félék laterálisok. Az /-féléknél tág résen át áramlik ki a levegő a nyelv szélein, az л-féléknél pedig süvítő zörej képződik (azaz „+érdes” = „+strident” mássalhangzók), ez utóbbiak pedig a fonetikai leírásokból következően nem tekinthetők voltaképpeni likvidának.

1.3. Ezen javaslatom felvet egy további problémát is, tudniillik azt, vajon a *ű nem igazolhatná-e mégis a sokak által az alapnyelvre rekonstruált *<5 és a *ő egykori meglétét, hiszen így legalább a *ő esetében számolhatnánk azzal, hogy mégis megvolt a ű <-► ő „zöngés-zöngétlen” oppozíciónak a zöngétlen alaptagja, a ű. Úgy hiszem, ez ellen két érvet hozhatok fel, az első elég gyenge, de a második komoly megfontolást érdemel.

(a) Ha volt is ű +-> ő oppozíció, nem tudok olyan szócsaládról, amelyben ű'-t rekonstruálhatnánk, azaz hogy lett volna ű' *-* ő oppozíció is. Persze lehetett, de mivel erősen jelölt fonéma lett volna, még ritkább lett volna, mint a ft; a bizonyítóanyag hiánya természetesen nem jelenti automatikusan hajdani létezésének lehetetlenségét.

(b) Ennél nyomosabb érv az, hogy az eleddig feltett zöngés *ő és *ó elemnek a rokon nyelvek egy részében - a várakozásnak ellent nem mondó / mellett — zöngétlen t a képviselete (vö. Honti 1992: 209). Ezek helyett egy korábbi írásomban az *лЛ és az * л-t javasoltam rekonstruálni, noha ezek sem mutathatók ki egyetlen rokon nyelvből sem az illető alapnyelvi szavak folytatóiban, fonetikailag és fonológiailag azonban ellentmondásmentesen illeszkednek a rendszerbe (Honti 1992). Sőt, Bakró-Nagy vizsgálatai szerint az ilyen fonémákat ismerő osztják nyelvjárások szótagszerkezetei igazolják az *л és az *Á valószínű voltát, és ugyanő a *<5 és a *ő valószínűtlensége mellett foglalt állást (Bakró-Nagy 2001: 21-22). További előnye e rekonstruktumnak, hogy érthetővé teszi a t zárhangfolytatót éppen úgy, mint az / likvidát.

Esetleg felmerülhet a kérdés, vajon a *<3-ként és *<5-ként (= *л, *л) rekonstruált elemek helyén nem számolhatnánk-e ugyancsak *0 -val és *#'-val. A válasz egyértelmű nem, hiszen a *д (= *л) mássalhangzónak és a *ű-nak az uráli nyelvek túlnyomó többségében különböző folytatóik vannak.

Következésképpen a *#-nak mint hiányzó láncszemnek a feltevésével elhárult a tárgyalt két magyar-finn szópár egyeztetése elől a leküzdhetetlennek tűnt hangtani akadály, így ezek előzményéül *dowe (> fi. suo ~ ma. tó) és *űulka (> fi. sulka ~ ma. toll, nyj. tolu) rekonstruálandó (alapnyelvi *ű' feltevésére