Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)
Tanulmányok - Honti László: Hangtani és szemantikai megfelelés az uralisztikai etimológiai kutatásban (Phonological and semantic correspondences in Uralic etymological research) 43
52 HoNTi László azonban nincsen alap). Megismétlem továbbá azt a korábbi nézetemet, hogy pl. a fi. у din (~ уtime) ~ ma. velő előzményeként *wÍA3(-m3), a fi. tuomi ~ osztj. V jóm ~ vog. TJ lem ’zelnice’ alapalakjául *Xeme (*Xöme) teendő fel. 2. Másik témámat a nyelvcsalád azon szavainak egy olyan része képezi, amelyeket az etimológiai szótárak legfeljebb igen kétkedve sorolnak az ősi lexémák közé. Az egyes etimológiai szócsaládok tagjai közti összetartozás mértékét a hangtani megfelelések, a jelentéstani hidak milyensége és sok más egyéb körülmény folytán tekinthetjük biztosnak vagy éppen fölöttébb kétségesnek. Mivel ismereteink fokozatosan változnak, bővülnek, egyre részletesebbek, az egyes etimológiák megítélése is változhat: biztosnak hitt összefüggésekről derülhet ki, hogy a kutatók délibábot hittek valóságnak, vagy éppen egy korábban elutasított etimológiát minősítenek át biztossá vagy legalább valószínűvé. Aki foglalkozott etimológiai kutatásokkal, tisztában van ezzel. 2.1. Némelykor talán azt is hihetnénk, hogy hosszú időre tárgytalanná váltak az ilyen kutatások, hiszen amit jelenleg tudni lehet az egyes nyelvek, nyelvcsaládok szókincsének eredetéről, azt már tudjuk. Minden etimológiai szótár abban a pillanatban elavulttá válik, amikor szerzői lezártnak, késznek nyilvánítják. Az utóbbi évtizedekben mind az uralisztikában, mind más nyelvcsaládok kutatásában új és új etimológiai szótárak születtek, amelyek lényegesen módosították a korábbi ismereteket. E szótáraknak mégis óriási érdemük, hogy az éppen aktuális ismeretek összegzésével felhívják a kutatók figyelmét a fehér foltokra, s így a „mókuskerék” forog tovább. Az etimológusok tehát „nem pihennek”: egyre újabb felismerésekkel módosíthatják a véglegesnek hitt képet. 2.2. Engem a legújabb finn etimológiai szótár harmadik kötete (SSA 3) ösztönzött a mókuskerék továbbpörgetésére. Bizonyos magyar és finn szavak összetartozásának lehetőségét megengedő állásfoglalása juttatta eszembe Mikola Tibornak egy évtizedekkel ezelőtti tanulmányát (Mikola 1976), amely eredetileg egy etimológiai módszertani konferencia előadásaként hangzott el. Ennek témája és címe „Hangtan és jelentéstan az etimológiában”. A cikk bevezetőjében az enyémekhez nagyon hasonló gondolatokat adott elő, csak éppen más megfogalmazásban (Mikola 1976: 209). Mikola úgy vélekedett, hogy az etimológiai kutatásokban a hangtörténeti törvényszerűségek, a hangmegfelelések szigorú érvényesítése a jelentéstani szempontok figyelembe vételének háttérbe szorulásához vezetett, vagyis ha két nyelv egy-egy lexémája egy-egy hangelemében az aktuális ismeretekkel össze nem egyeztethető megfelelést mutat, noha jelentéstanilag jól vagy éppen kifogástalanul illenek egymáshoz, a szabálytalan képviseletet mutatót kizárják az illető szócsaládból, vagy az egész egyeztetést tévesnek minősítik. Tanulmányában példaként három olyan szócsaládot idézett, amelyekhez még valamely rokon nyelvből
