Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban 39 másik pedig a ’du da’jelölője (Mark 1931: 59).33 A palatális és a veláris hangrendbeli különbségre Mark sem fordított figyelmet. Janhunen sg. 1. személyű szám. *тәп ~ FP *mun < U *mun és sg. 2. személyű szám. Чэп ~ FP *tun < U *tun (Janhunen 1981:232-233) formákat következtetett ki, valamint az ugor, permi-cseremisz, finnségi és déli-lapp névmások uráli előzményeként sg. 1. *тз, sg. 2. Чз (Janhunen 1981:232) és pl. 1. szamojéd *me(-) ~ FP ?*me(-) < U 7.*me (? ~ *ma), pl. 2. szamojéd *te(-) ~ FP 7.4e(-) < U ?*fe (? ~ Чӓ) (Janhunen 1981:268) előzményeket tett fel, továbbáll pl. 1. *me-, pl. 2. 4e- (Janhunen 1982:35) rekonstruktumokkal számolt, azt megmagyarázandó, hogy a finnugor nyelvek egy részében palatális magánhangzós névmások használtatnak, s az egyes számú palatális hangrendűek nem vezethetők vissza az uráli alapnyelvre, viszont összetartoznak az uráli palatális hangrendű pluralisi névmásokkal (Janhunen 1981: 232-233); de nem értem, ez utóbbi miként, milyen formában volna lehetséges. Ebben a rekonstrukciós kavalkádban nehéz kiigazodnom, a Janhunen-féle közléseknek talán az a lényegük, hogy az uráli korra veláris hangrendű, labiális magánhangzós singularisi névmásokat (sg. 1. *mun, sg. 2. Чип), a felsorolt finnugor nyelvek vagy nyelvcsoportok miatt a finnugor korra alternative palatális hangrendű, illlabiális magánhangzós singularisi névmásokat (sg. 1. *тз, sg. 2. Чз) kell rekonstruálni, ez utóbbiak az uráli kori palatális hangrendű, illabiális magánhangzós, pluralisi (U ?*me [? ~ *ma], U ?*fe [? ~ Чӓ]) névmások hatására jelenhettek meg (palatalizálódhattak az eredeti veláris sorból?). Hajdú így vélekedett: „Es erhebt sich jetzt die Frage: Können wir die dargelegten sprachlichen Fakten so erklären, daß im PU zwei lautlich verschiedene Personalpronomina (etwa Чоп bzw. *non) zugleich bekannt und parallel verwendbar waren, von denen das letztere nur in den obugrischen und teilweise auch in den permischen Sprachen dokumentiert werden kann? Eine derartige Erklärung wäre nach meiner Ansicht unnötig: die doppelte Provenienz eines Personalpronomens erweist sich als eine unnatürliche, überflüssige Erläuterung” (Hajdú 1986: 4, vö. még 6). Hajdú tehát 2. személyű Чоп (vagy *tVn) névmással számolt, de arról nem szólt, miért számolt veláris magánhangzós változattal (is). Szerinte tehát a névmás nazális eleme asszimilálta az orálist, s a két változat az uráli korban a keleti területen egymás mellett élt (4Vn > *nVn), de csak az obi-ugorban őrződött meg személyes névmásként. Pusztay szerint „a személyes névmások a demonstratívák egy sajátos csoportját alkotják, ezért a személyes névmások esetében is föltehető a vokális kettősségével kifejezhető távolságjelölés. A 2. és a 3. személy esetében ez a viszony belátható (pl. 4is ’te - itt a közelemben’ <-> Чь ’te - ott távolabb’ stb.). [Bekezdés.] A személyes névmások csoportjának kettős vokalizmusa a névmási kategóriára általánosan jellemző palato-veláris szembenállással magyarázható. A rendszerkényszer következtében a kettősség a kategória azon tagjaira is kiterjed, ahol azt a valóság nem igényli” 33 „Mark szerint azért fel kell tennünk, hogy az »uráli alapnyelvben« két 2. személyű személynévmás volt, mert a kétféle 2. személyű igerag csak így magyarázható meg” (Lakó 1951b: 222).
