Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Szemle, ismertetések - Michael Katzschmann: Chrestomathia Nganasanica (Szeverényi Sándor-Várnai Zsuzsa) 348
350 Szemle, ismertetések tesz közzé német fordítással. A nyelvtani leírás is nagyon részletes, majd 300 oldal, s bemutatja a nganaszan nyelv fonológiai, morfológiai és szintaktikai jellemzőit. A kiadvány pozitívuma, hogy nagyon sok nyelvi példával illusztrál a szerző. A példamondatok esetében azonban kissé zavaró, hogy nincsenek glosszák sem a morfológiai szótári részben, sem a nyelvtani részben. S valószínűleg terjedelmi oka lehetett annak, hogy egy-egy nyelvtani jelenségnél felsorolt (gyakran 10-15, pl. 481) példamondatokat a jelentésekkel együtt nem különíti el egymástól. Általános jellemzés Amint azt a fülszövegből megtudhatjuk a szerző célja kettős: egyfelől nehezen hozzáférhető szövegek fordítása és standard formában történő kiadása. Másfelől be akarja mutatni a nganaszan kivételes „pozícióját” mint „linguistic knot”-ot, valamint többek között a nganaszan/szamojéd igerendszer egy új „elméletét” szerette volna felvázolni. Ebből következően külön hangsúlyt kap a nganaszan nyelvtörténet, így a munka szétfeszíti egy hagyományos chrestomathia kereteit. Elöljáróban kénytelenek vagyunk megemlíteni néhány általános problémát. A legsúlyosabb az, hogy a nyelvtani leírást végig áthatja a szinkrón és diakrón szempontok keveredése: a leíró részekben gyakran találunk Castréntól származó adatokat, paradigmákat vagy akár hosszabb történeti szempontú elemzést is. A baj nem azzal van, hogy ezeket a szerző megemlíti, hanem az, ahogyan ezt teszi: gyakran kommentár nélkül, s nem egyértelműen elkülönítve a leíró résztől. A munka elméletválasztása nem konzekvens, ami különösen a fonológiai fejezetben érzékelhető. Nem tudni, hogy kik voltak, vagy voltak-e egyáltalán a kötetnek bírálói, véleményezői. Egy alapos lektorálás során egy sor olyan sajtóhibára is fény derülhetett volna, amelyek zavart okozhatnak azoknak, akik e mű alapján próbálják meg megismerni a nganaszan grammatikát és hibás alakok alapján próbálnának teóriákat felállítani. Talán elkerülhetők lettek volna az olyan hibák, mint például a fokváltakozás magyarázata, ahol a szerző összekeveri ennek két típusát: „Es sind zwei in ihrer Wirkung nacheinander greifende Stufenwechsel zu unterscheiden. Der erste, silbische Stufenwechsel (SStW) betrifft die Silbenordnung (gerade, ungerade Silben), der zweite, rytmische Stufenwechsel (RStW) die Silbenstruktur (geschlossen, offen)” (346). A valóságban éppen fordítva van, ahogyan később azt Katzschmann is helyesen leírja (346, 347): a ritmikai fokváltakozás a szótagok számától (páros vagy páratlan), a szillabikus pedig a szótag szerkezetétől (zárt vagy nyílt) függ. Elmarasztalható a szerző azért is, mert a kötet egészében ritkán és helytelenül hivatkozik. Nagyon sok helyen nem a saját gondolatait, hanem más szerzők ötleteit fejti ki, írja le, s bizony nem mindig említi az eredeti szerzőt. Ez különösen kínos a mássalhangzókat tárgyaló 7-es táblázatban (325), ahol Katzschmann egy az egyben átveszi a táblázatot a magyar szerzők által írt Chrestomathia Nganasanicából, és nem veszi észre azt, hogy az eredeti táblázatban nyomdahiba van: a h hang a
