Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Szemle, ismertetések - Sanoista kirjakieliin. Juhlakirja Kaisa Hákkiselle (Maticsák Sándor) 322
326 Szemle, ismertetések képzők összeforradásából jött létre, s képzőként is viselkedik, alávetve magát a hangrendi illeszkedés szabályainak. A másik elem önálló szóból alakult, kiindulópontja a svéd eredetű laji ’fajta’, ehhez csatlakozott az -(i)nen képző. Ez az elem még nem vált teljesen képzővé: egyrészt önálló szóként is él, másrészt pedig nem illeszkedik. Páivi Rintala tanulmányában (219-234) azyhtäläinen ’azonos, egyforma’ és a kahtalainen ’kétféle’ szavak történetét követi nyomon. Mivel e szavak megfelelői több balti finn nyelvből is kimutathatók, -lAinen elemük csak a két képző egyesüléséből létrejött szuffixum lehet. Alpo Räisänen olyan településneveket vizsgál (235-248), amelyek valamilyen forrást, posványt, mocsaras területet, sáros tócsát jelölő köznévre mennek vissza. Ezek közül négy elem, a put-, pot-, pat- és púk- kezdetű nevek képezik vizsgálatai tárgyát, pl. Putro, Putero, Putikka; Potti, Potikka, Patama, Patero, Patti, Púkra, Pukkelo stb. Cikkében ezek földrajzi elhelyezkedésével és etimológiai kérdéseivel foglalkozik. 3. A kötet harmadik nagy egysége a rokon nyelvekkel kapcsolatos írásokat tartalmazza. Häkkinen szókincstörténeti kutatásaihoz jól illeszkedik Tapani Salminen madárnevekkel (343-358), illetve Marja-Liisa Olthuis lapp (313-328) és Lembit Vaba észt növénynevekkel (359-370) foglalkozó írása. A madárnevekre jellemző a gyors változás, emiatt nem csoda, hogy nyelvcsaládunk alapnyelvére, alapnyelveire csak néhány madárnév rekonstruálható: a balti finn és a lapp közös szókincsébe például csak 12 tartozik. Tapani Salminen tanulmányában a madárnevek etimológiai kérdéseivel, a hangutánzó eredetű nevek tipológiájával, ill. a finn és a tundrái nyenyec madárnevek kutatásával foglalkozik. Egyik fontos megállapítása az összetett nevek korára vonatkozik: habár az uráli alapnyelvre nem szoktak összetételeket rekonstruálni, de nem lehet kizárni, hogy bizonyos kételemű nevek már a nyelvfejlődés korai szakaszában létrejöttek, mint ahogy ezt a finn isokoskelo egy vadkacsafajtá és a nyenyec parka xalepkad0 ’ua.’ példája is bizonyíthatja. Az inari-lapp írásbeliség rövid múltra tekint vissza, Lönnrot 1854-es írása és E. W. Borg 1859-ben kiadott ábécéskönyve tekinthető az első lépésnek. A későbbiekben megjelent szövegek nagy része vallási kiadvány és nyelvészeti szövegközlés. Érthető tehát, hogy a növénynevek megnevezése erősen hiányos maradt, sokáig csak Erkki Itkonen Inarilappisches Wörterbuchjában bukkanhattunk ilyesféle adatokra. Ilmari Mattus 1991-ben publikálta saját megnevezéseit, melyek javarészt finn és északi lapp fordítások. Marja-Liisa Olthuis számításai szerint a szisztematikus és szervezett növénynévadás megkezdése előtt Lappföld mintegy 550 növényfajtájából inari-lappul csak kb. 50-nek volt neve. E munkában mérföldkövet jelentett a Retkeilykasvio című kiadvány 1998-ban. A sok növénynév mellett 453 madárnevet és 184 gombafajtát is megneveztek a szakemberek. A megnevezések egy része szóképzéssel történik, de jelentős a tükörfordítások aránya is. A végcél az „egy név - egy faj” elérése lesz. Nyugat-Észtország déli részén és Saaremaa, Hiidenmaa és Muhu szigetein sok növénynév tartalmazza a virágot és a virág pártáját jelentő ütse és ütsa elemet, ugyancsak
