Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Küllős Imola: Nép, nemzet és egy új tudomány, az ethnographia - Hunfalvy Pál felfogásában (People, nation and the new science of ethnography - Hunfalvy’s views) 252
254 Emlékülések valamint tagadta a Spencer-féle ún. szociáldarwinizmust is. Ez utóbbi a természet mintájára a fajok örökös harcának eredményeképp képzelte el a társadalmak fejlődését. Hunfalvy Pál életének 1851-64 közé eső évei (munkásságának 2. korszaka) az etnikumtörténeti és összehasonlító módszerű nyelvtörténeti vizsgálatok jegyében teltek el. Nemcsak a honfoglaló magyarság eredetének pontosabb meghatározását segítették, de hozzájárultak a különböző társadalmi fejlettségi fokon álló népek objektívebb és szakszerűbb vizsgálatához, továbbá hasznosítható tanulságokkal szolgáltak az egész Európát érintő nemzetiségi politikában. (A levert szabadságharc után hazánkban e probléma különösen kiéleződött). így írt erről a kérdésről 1861 -ben, rámutatva az angol, francia és német gyarmatbirodalmi rendszerek és nemzeti egyenlőségről vallott politikai nézeteik ellentmondására: „bármit fecsegjenek Európában a nemzetiségek egyenlőségéről, azt sehol nemcsak nem gyakorolják, de nem is tudják, mi az. Mi e tekintetben nem akarunk lenni, s nem lehetünk csak fecsegők, mint egyebütt Európában, nekünk a nemzetiségek egyenlőségét gyakorlatba kell hozni úgy, amint valóban meg is állhat” (gondolatait kiemelten idézi Zsigmond 1977: 228). Ezekben az években Hunfalvynak és hasonló gondolkozású nemzedéktársainak (az ún. hungarustudattal operáló történettudomány képviselőinek) az elképzelései jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nemzeti önkép korrekciójával a nemzetiségi feszültségek oldódjanak. Hosszú előkészítő nyelvtörténeti és történeti tanulmányok után Hunfalvy (1864a) írja meg és publikálja az első mai értelemben vett néprajzi jellegű munkát „A vogul föld és nép”-et (Reguly Antal gyűjtései nyomán), s ez a munka alapjául szolgált „A magyarok eredeté”-ről című tanulmányának is (Hunfalvy 1864b és 1883). Az 1858-ban elhunyt Reguly hagyatékának feldolgozását egy vogul teremtésmonda elemzésével kezdi meg (Hunfalvy 1859b). Tanulmányaiból kitűnik, hogy mindenkor megbecsülte és - ahol lehetett - fel is használta a szó mai értelmében vett néprajzi és folklorisztikai adatokat. Néphittel és a magyar ősvallással foglalkozó kutatóink ma is hivatkoznak szófejtéseire, melyekben ősi vallásos szokások és hiedelmek nyomaira bukkanunk (Hunfalvy 1858: 114; 1859a: 468; 1876: 70; 1877: 97). Elsőként mutatta ki például az áldás és átok, az id-пар (ünnep) és az idleni (ünnepet ülni), az idvez~ üdvöz, imádni, az íz (mint betegségnév), valamint a tündér szavak és kifejezések finnugor eredetét. Nyelvtörténeti szómagyarázatai (pl. az ukkonpohár, az áldomás, a vérszerződés) összekapcsolhatók régi és kortárs jogszokásokkal (Hunfalvy 1879); a földrajzi neveket pedig a helyi őslakosság nyelvi bizonyítékának tekintette (Hunfalvy 1870: 350; 1880: 586). Munkássága harmadik nagyobb korszakát, az 1864-75 közé eső éveket leginkább a finnugor nyelvhasonlítás és a magyarság etnogenezisének vizsgálata töltötte ki. Budenz Józseffel együtt tisztázta a magyar nyelv genezisének fontos kérdéseit - mindenek előtt a finnugor nyelvi rokonságot. Hunfalvy megállapította, hogy nyelvünk legközelebbi rokona a vogul és az osztják. Felfogása szemben állt a Vámbéry Ármin vezette ún. „törökös” irányzattal, valamint az előkelőbbnek tartott hun-magyar rokonságot és autochton magyar kultúrát hirdető romantikus történelemszemlélettel
